Pesti Srácok

Mateusz Morawiecki: az illegális bevándorlás ügyét nem lehet azzal megoldani, hogy törvényessé teszik

Mateusz Morawiecki: az illegális bevándorlás ügyét nem lehet azzal megoldani, hogy törvényessé teszik

Nem lehet az illegális bevándorlás ügyét úgy megoldani, hogy "törvényessé tesszük a jelenséget" – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtökön, Katowicében, cseh hivatali kollégájával, Petr Fialával közösen tartott sajtókonferenciáján.

A két miniszterelnök azt követően nyilatkozott a sajtó képviselőinek, hogy a sziléziai nagyvárosban több miniszter részvételével megtartották az immár rendszeresített kormányközi konzultációt. Az európai uniós ügyekről beszélve Morawiecki szorgalmazta, hogy az uniós pénzeszközökből szánjanak többet az ukrán menekülteket befogadó országok számára.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Fontosnak nevezte az Európai Tanács 2018. júniusi értekezletén elfogadott zárókövetkeztetések végrehajtását is, hiszen a dokumentumban az EU-tagországok állam-, illetve kormányfői figyelembe vették Csehország, Lengyelország és Magyarország migránselosztást elutasító javaslatait. Morawiecki ismételten kiállt az egyhangúság elvének megőrzése mellett az uniós döntéshozatalban.

– érvelt.

A jelenlegi menedékjogi rendszer elégtelen

Petr Fiala elmondta: a migráció kérdésében a két ország álláspontja azonos abban az értelemben, hogy közösen szembesülni akarnak az Európába irányuló illegális bevándorlással. Újságírói kérdésre kifejtette: meggyőződése szerint a jelenlegi uniós menedékjogi rendszer elégtelen, a problémát ugyanis nem akkor kell megoldani, amikor a migránsok az Európai Unió területére lépnek.

– mondta el Fiala. Úgy látta: az uniós tagországok belügyminisztereinek júniusi értekezletén született mechanizmus tervezete – amelyet Prága támogatott – az első lépést jelenti az illegális bevándorlás megelőzéséhez és korlátozásához.

– figyelmeztetett a cseh kormányfő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-PAP/Zbigniew Meissner

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.