Pesti Srácok

Megkezdte a működését az ország első pacemaker távambulanciája

null

Magyarországon elsőként a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szívgyógyászati Klinikáján ültettek be telemetriás ICD-t (implantálható (beültethető) kardioverter (pulzusgenerátor) defibrillátort) 2003-ban, húsz évvel később pedig újabb újítás áll a betegellátás szolgálatába: a Szívgyógyászati Klinika, a Sürgősségi Orvostani Tanszék és a Medtronic Hungária Kft. közreműködésének köszönhetően létrejött az ország első pacemaker- és ICD távambulanciája.

Ahogy arra az egyetem emlékeztetett, az ICD (implantálható cardioverter defibrillátor) egy speciális pacemaker, ami nemcsak a lassú szívműködés kivédésére képes, hanem az igen magas pulzusszámmal járó, életveszélyes szívritmuszavarok megszüntetésére is alkalmas. Felépítését tekintve a pacemakerekhez hasonlóan egy generátorból és a hozzá csatlakoztatott elektródákból áll. A bőr alá ültetett generátor azonban nagyobb méretű a hagyományos pacemakerekhez képest, illetve az elektróda is összetettebb felépítésű – írja az Origo.

– nyilatkozta dr. Vilmányi Gábor rezidens orvos, a pacemaker munkacsoport tagja. Mint mondta, a PTE Sürgősségi Betegellátó Osztályára telepített rendszer újítása, hogy a gyártó minden pacemakerét és icd-jét automata módon ellenőrizni lehet, így a beteg mozgatása nélkül tudják segíteni a sürgősségin dolgozók munkáját. A szolgáltatást azok a páciensek is igénybe vehetik, akik nem rendelkeznek saját távmonitor egységgel. Ahogy a szakember rámutatott, a rendszer legnagyobb előnye, hogy a vizsgálat nem igényel semmilyen különleges képzettséget, teljesen automatizált, így azok is hasznos információkhoz juthatnak, akik egyáltalán nem foglalkoznak pacemaker- vagy ICD-terápiával.

PestiSracok facebook image

A medtronic egyedi távmonitorozó rendszere nagy segítség lehet ismeretlen eredetű rosszullétek, eszméletvesztések hátterében álló ritmuszavarok regisztrálásában, de akár a készülék-diszfunkciók kizárására is alkalmas lehet. A berendezés segítségével az orvosok gyorsabban tudnak diagnózishoz jutni, megrövidítve a várakozási időt, javítva ezzel a betegek elégedettségét, és nem utolsósorban gyorsan kiküszöbölhetők a potenciálisan életveszélyes szituációk is.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/Oláh Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.