Pesti Srácok

Nigerben 180-nál is több kormányzati politikust tartóztatott le a katonai junta

null

Nigerben a múlt héten puccsot végrehajtó katonai junta legkevesebb 180 kormányzati politikust tartóztatott le hétfőre, ami „jól példázza a puccsista vezetők elnyomó, diktatórikus és törvényellenes természetét” – közölte a hatalomból elmozdított Nigeri Párt a Demokráciáért és Szocializmusért (PNDS).

A magas rangú tisztségviselők között a junta letartóztatta Ousseini Hadizatou bányászati minisztert, Foumakoye Gadót, a PNDS elnökét és Mahamane Sani Mahamadou energiaügyi minisztert, Mahamadou Issoufou volt nigeri elnök fiát is – közölte Hamid N'Gadé, a PNDS szóvivője. Vasárnap az Abdourahamane Tchiani által irányított katonai junta már őrizetbe vette a belügy- és a közlekedési minisztert, továbbá egy miniszterhelyettest. A térségben a jegybank szerepét betöltő nyugat-afrikai bank – amelynek Niger is tagja – hétfőn leállította annak az 51 millió dollár (csaknem 18 milliárd forint) összértékű államkötvénynek a kibocsátását, amelyet a nigeri vezetés az ország ellen várható szankciók ellensúlyozására a nyugat-afrikai regionális adósságpiacon tervezett értékesíteni.

A puccsot végrehajtó Amadou Abdramane ezredes támogatói egy orosz zászlóval a kezükben Niger fővárosában, Niameyben 2023. július 30-án. Néhány nappal korábban a nyugat-afrikai ország elnökét, Mohamed Bazoumot katonai puccsisták eltávolították a hatalomból, őrizetbe vették, az ország határait lezárták, éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el, a köztársasági intézmények működését pedig felfüggesztették. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) határozottan elítélte a nigeri katonai puccsot, és Mohamed Bazoum elnök azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását követelte. Fotó: MTI/AP/Sam Mednick

Az ENSZ, az Afrikai Unió és az Európai Unió mellett számos ország vezetése elítélte a múlt heti államcsínyt, és továbbra is Mohamed Bazoumot, az ország 2021-ben demokratikusan megválasztott elnökét ismeri el Niger legitim elnökének. Tchiani pénteken menesztette a kormányt, és magát nevezte ki az afrikai ország új elnökének. A múlt szerda óta ismeretlen helyen fogva tartott nigeri elnökről Mahamat Idriss Deby csádi elnök megosztott a közösségi médiában egy állítólag friss fotót, miután Nigerbe érkezve felajánlotta Csád közvetítő segítségét a szembenálló felek kapcsolatának normalizálására. A fotón Mohamed Bazoum sértetlennek látszik és mosolyog.

PestiSracok facebook image

Nyugat- és Közép-Afrikában hét katonai puccs volt az elmúlt három évben, jelentős biztonsági kihívás elé állítva az amúgy is instabil Száhel-övezetet. A térségben garázdálkodik több olyan terrorszervezet, amely vagy az al-Káidával, vagy az Iszlám Állammal áll kapcsolatban. Ezek felszámolásában az Egyesült Államok, Franciaország és több más nyugati ország aktív szerepet vállal, segítve a helyi országok küzdelmét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Issifou Djibo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.