Pesti Srácok

Novák Katalin a Zánkai Erzsébet-táborba látogatott, ahol az ott táborozó gyerekekkel találkozott

null

Novák Katalin köztársasági elnök a Zánkai Erzsébet-táborba látogatott szerdán. Az államfő több programon is részt vett a gyerekekkel.

Novák Katalin a Balaton partján bekapcsolódott a keresztény, élménypedagógiai, együttműködést segítő és közösségépítő programba, a Hősök napja keretében kipróbálta a tűzoltók füstsátrát, amely egy lakástűzben keletkező füstöt szimulálja, valamint dinnyét szeletelt és osztott a táborozó gyerekeknek. A köztársasági elnöktől sok gyerek kért aláírást pólóra, baseballsapkára, valamint nagyon sokan közös fotót is készítettek az államfővel.

Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke a közmédiának elmondta: már több mint tíz éve zajlanak az Erzsébet-táborok, és a tavalyi évhez hasonlóan idén is több mint 180 ezer gyerek jut el ezekbe az év végéig. Zánkán 3 ezren, Fonyódligeten mintegy 800, valamint Erdélyben 150 gyerek táborozik, továbbá országszerte zajlanak az Erzsébet-táborok, amelyekben mintegy 130 ezer gyerek fordul majd meg nyáron. Az államfői látogatásról szólva örömét fejezte ki, hogy Novák Katalin, aki az Erzsébet-táborok fővédnöke is, Zánkára látogatott, ahol a héten az egyházi iskolák diákjai nyaralnak.

PestiSracok facebook image

– mondta el. Hornyák Tibor közölte azt is, hogy a szétosztott hét mázsa dinnye Drávaiványi település polgármesterének felajánlása volt.

Pálfalvi J. Viola református segédlelkész elmondta: már harmadik alkalommal felel a zánkai és a fonyódligeti táborban egy külön munkacsoport a keresztény programok megvalósításáért. A keresztény tematikájú programok között sorolta a Belső harmóniák elnevezésű zenepedagógiai, a Láthatatlan szeretet drámapedagógiai és a Lelki térképek elnevezésű keresztény bibliai élménypedagógiai foglalkozást. Közölte: a fakultatív programok között szerepel például a csodapatika, amely során a gyerekek beszélhetnek lelki bajaikról és segítséget is kaphatnak.

– hangsúlyozta Pálfalvi J. Viola.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.