Pesti Srácok

Novák Katalin: Mádl Ferenc konzervatív köztársasági elnökként úgy képviselte az általa vallott értékeket, hogy közben függetlensége, szuverenitása ne sérüljön

null

Mádl Ferenc volt a rendszerváltoztatást követő első konzervatív köztársasági elnök, aki lefektette "a konzervatív köztársasági elnökség" alapjait, és bizonyította, lehet úgy képviselni az általa vallott értékeket, hogy közben ne sérüljön az államfő függetlensége, szuverenitása - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök szerdán, a néhai államfőről megjelent 800 oldalas monográfia bemutatóján a Sándor-palotában.

Az államfő Domaniczky Endre Mádl Ferenc - Tudós és államférfi című monográfiájának bemutatóján azt mondta: Mádl Ferenc nagyon sok ajtót nyitott meg, ő is egy "ajtónyitogató köztársasági elnök volt a hivatali idejében".

Novák Katalin kiemelte, hogy Mádl Ferenc fontos ügyek mellett állt ki következetesen: soha nem felejtette el a határainkon túlra rekedt magyarság mindennapos problémáit, kérdéseit, ügyeit, mindig is képviselte őket és kiállt értük. Ahogy azokért is - tette hozzá - akik a "periférián éltek", azon volt, hogy őket a "centrumba helyezze". Mádl Ferenc kiállt a szegények, az elesettek a nehéz helyzetben lévők mellett - mondta a köztársasági elnök. Majd úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Novák Katalin szavai szerint a monográfia megjelenése is azt mutatja, hogy van mint mondanunk a nagyjainkról és jó, hogy vannak olyanok, akik ezeket a történeteket elmesélik, és hiteles képet tudnak festeni azokról, akik a legújabb kori magyar történelmet nagy részben alakították - fűzte hozzá.

Mádl Ferenc alapjaira tud támaszkodni Novák Katalin

Novák Katalin hivatali elődjéről szólva közölte: nem tartozik azon emberek közé, akik közelről ismerték Mádl Ferencet, hanem az őt "távolról tisztelők sorát" gyarapítja, és azért is hálás a néhai államfőnek, mert Magyarország első konzervatív női köztársasági elnökeként nagyban tud támaszkodni azokra az alapokra, amiket hivatali elődje fektetett le. Mádl Ferenc azt is megmutatta, hogy miként lehet valaki hitvalló keresztényként államfő, és miként lehet úgy beszélni kereszténységről és cselekedni keresztény emberként, hogy azzal nem idegenít el senkit, hanem épp ellenkezőleg, vonzóvá tudja tenni a keresztény hitvallást sokak számára. Novák Katalin szólt arról is, hogy Mádl Ferenc "ízig-vérig diplomata volt", akinek elnökségére a diplomáciai aktivitás "igencsak jellemző volt", és Mádl Ferencre ebből a szempontból is példaként tekint.

A mosoly mindig segít

Az államfő emlékeztetett: Mádl Ferenc elnöksége idejére esett Magyarország európai uniós csatlakozása is. "Mádl Ferenc azt is vallotta, amit én magam is követendőnek tartok, hogy két ember között a legrövidebb út egy mosoly" - mondta, kiemelve: Mádl Ferenc mosollyal próbálta megoldani a legnehezebb helyzeteket, a mosolyt is a diplomácia eszközének tartotta.

A könyvbemutató részeként a monográfia szerzője mellett Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke,Trócsányi László egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, fideszes európai parlamenti képviselő, valamint Gróh Gáspár, Mádl Ferenc egykori személyi titkára elevenítette fel Mádl Ferenc alakját és munkásságát.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.