Pesti Srácok

Duplájára emelné a vízdíjat Karácsony a fővárosiaknak

Duplájára emelné a vízdíjat Karácsony a fővárosiaknak

Karácsony Gergely és a főváros baloldali vezetése, miután a csőd szélére juttatták Budapestet, most pénzbehajtásba fogtak. A BKK jegyáremelése után újabb díjemelést terveznek: a nyár közepén duplájára emelnék a vízdíjakat, éppen akkor, amikor az emberek a legtöbb vizet használják. A baloldali városvezetés ismét a kormányt támadja, és be fogja perelni, hogy mihamarabb elvégezhesse a rezsiemelést – írja az Origo.

Karácsony Gergely helyettese, Tüttő Kata a Facebookon és több baloldali médiumnak is arról panaszkodott, hogy az illetékes (jelenleg energiaügyi) minisztérium 10 éve „földhöz szögezte a vízdíjat”. Elmondása szerint ebből a mocsárból (mocsárnak hívják a rezsicsökkentést...) próbálnának kilépni azzal, hogy a fővárosi önkormányzat megemelné a vízdíjat. A főpolgármester-helyettes arról is írt, hogy elsősorban a profitot termelő, támogatásra nem szoruló gazdasági társaságok esetében lenne szükség a vízdíj emelésére, azonban nem lehetnek kétségeink afelől, hogy ezek a társaságok utána az emberekre terhelnék a megemelkedő költségeiket. Tehát végül az emberek fizetnék meg a díjemelést. Vagyis: minden budapesti embert érintő vízdíjemelést akar a baloldal – írja az Origo. Az áremelés kapcsán Tüttő Kata elmondta:

Karácsony Gergely is azon az állásponton van, hogy a cégek vízdíját emelni kell, és a vízdíjnak fedezni kell nemcsak a szolgáltatás, de a felújítások költségeit is. Karácsony Facebook-bejegyzése szerint

PestiSracok facebook image

A Fővárosi Vízművek most perrel fenyegetőzik, és jelenleg a perdokumentáció előkészítése zajlik. Mint korábban kiderült, mindeközben a felelőtlen gazdálkodás odáig vezetett, hogy Karácsony a csőd szélére sodorta az ország leggazdagabb önkormányzatát. A pénzbehajtás biztos csak véletlen egybeesés.

Forrás: Origo; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.