Pesti Srácok

Százezrek vettek részt a London Pride-on

Százezrek vettek részt a London Pride-on

Az 51. alkalommal megtartott, estébe nyúló rendezvény hivatalos szervezője a Pride in London nevű, jótékonysági egyesületként működő, önmagát adományokból fenntartó csoport, amelynek meghirdetett fő célja a sokszínűség elfogadtatása, a jogegyenlőség biztosítása, az LGBT+ közösséggel szembeni előítéletek és diszkrimináció felszámolása. Becslések szerint körülbelül egymillióan vettek részt a vonuláson.

A népünnepély jellegét öltő, karneváli hangulatú szombati felvonulás a Hyde Parktól a híres Piccadilly Circus, a Lower Regent Street, a Pall Mall és a Trafalgar tér érintésével a kormányzati intézményeknek otthont nyújtó Whitehallig haladt.

A szervezők becslései szerint a felvonuláson több mint 600 szervezet - köztük a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő állami egészségügyi szolgálat (NHS), a rendvédelmi hatóságok, a szakszervezetek és a fegyveres erők - 35 ezer tagja vett részt, de az útvonal mentén felsorakozott tömeg létszáma megközelíthette az egymilliót.

A többórás parádé alkalmából a londoni belváros jelentős részét lezárták és átadták az ünneplő tömegnek; így a Whitehallt is a rendkívül változatos öltözetű sokaság vehette birtokába.

PestiSracok facebook image

A szombati londoni demonstráción ezúttal is külön csoportokban vonultak fel az egyes közszolgálati, egészségügyi és rendvédelmi szervezetek, nagy sportklubok képviselői; a menetben lehetett látni egyenruhában vonuló katonákat és rendőröket is.

Sadiq Khan, London polgármestere is a menetben haladt. Khan a résztvevőkhöz intézett Twitter-üzenetében hangsúlyozta: Londonban mindenki szabadon az lehet, aki lenni akar és azt szerethet, akit szeretni akar.

Forrás: MTI, fotó: nomadicboys

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.