Pesti Srácok

Szijjártó: minden eddiginél szorosabb partnerségre van szükség az Európai Unió és Törökország között

Szijjártó: minden eddiginél szorosabb partnerségre van szükség az Európai Unió és Törökország között

Minden eddiginél szorosabb partnerségre van szükség az Európai Unió és Törökország között, ugyanis ez segítené a kontinens fizikai és energiabiztonságának, illetve romló versenyképességének javítását is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a török kollégájával közös sajtótájékoztatóján először is hatalmas megtiszteltetésnek és baráti gesztusnak minősítette, hogy Hakan Fidannak kinevezését követően az első útja Magyarországra vezetett, ami szavai szerint bizonyítja a felek közötti stratégiai kapcsolatot.

Rámutatott, hogy az új geopolitikai és világgazdasági korszakban minden eddiginél nagyobb a jelentősége Törökországnak, amely meghatározó Magyarország és egész Európa biztonsága szempontjából, mind a fizikai, mind az energiabiztonság terén.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Majd ennek kapcsán méltatta a bevándorlási hullámokat féken tartó ankarai politikát, ami nagy anyagi terheket is jelent.

– mondta. Szijjártó Péter ezután leszögezte, hogy Törökország szerepe kulcsfontosságú hazánk energiabiztonsága szempontjából is, miután az orosz földgáz mára nagyrészt a Török Áramlat vezetéken keresztül érkezik, anélkül teljesen ellehetetlenülne az ellátás.

– húzta alá. Valamint üdvözölte, hogy már idén is több mint kétmilliárd köbméter földgáz érkezett Magyarországra ezen a tranzitútvonalon, ami nagyban segíti a felkészülést a télre. Kiemelte, hogy hazánkban a tárolók töltöttsége jelenleg már az éves fogyasztás több mint 48 százalékát fedezi, míg az európai uniós átlag 25 százalék. Arra is kitért, hogy Törökország az ellátás diverzifikációjának terén is megkerülhetetlen, mivel nemcsak az azeri földgáz szállításában érintett, hanem tárgyalás folyik a közvetlen beszerzésről is a török féltől. Majd hozzátette: az atomenergia terén is szoros együttműködésről állapodtak meg, különös tekintettel arra, hogy Törökország és Magyarország azonos technológiájú erőművet épít azonos kivitelezővel, így fontos a tapasztalatok cseréje.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Törökország a jövőben a világ tíz legnagyobb gazdasága közé kerülhet, az EU-nak ezért nagy szüksége lenne erre az együttműködésre, ugyanis a kontinens versenyképessége folyamatosan gyengül, és "hatalmas luxus" volna veszni hagyni szoros kapcsolat kiépítését a feltörekvő szomszédos országgal.

– húzta alá, fontosnak nevezve a vámunió modernizálását és a vízummentesség mielőbbi megadását. Végül érintette az ukrajnai háború témáját is, és ismét fegyverszünetet és béketárgyalásokat sürgetett.

– fogalmazott. Ezért kifejezte köszönetét a török vezetésnek, amely eddig egyedül tudott sikeresen közvetíteni a felek között tavaly a gabonamegállapodás tető alá hozásában. Szijjártó Péter újságírói kérdésekre válaszolva közölte, hogy a svéd NATO-tagság ratifikációs eljárásával kapcsolatban folyamatosan informálta egymást a magyar és a török kormány, és ez így lesz a következő időszakban is. Leszögezte: a szavazás időpontjáról a parlamenti többség dönt majd, a kormány már előterjesztette a javaslatát.

A dániai és svédországi Korán-égetésekkel kapcsolatban pedig hangsúlyozta, hogy a magyar kormány elfogadhatatlannak tartja bármilyen vallás könyveinek, szimbólumainak meggyalázását.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.