Pesti Srácok

Szijjártó Péter állami kitüntetést adott át Mevlüt Çavuşoğlu korábbi török külügyminiszternek

Szijjártó Péter állami kitüntetést adott át Mevlüt Çavuşoğlu korábbi török külügyminiszternek

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter "Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozat" kitüntetésben részesítette csütörtökön Budapesten török kollégáját, Mevlüt Çavuşoğlut, a két ország barátságának elmélyítéséért.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a ceremónián mindenekelőtt a közelmúlt példátlan kihívásait részletezte, kiemelve, hogy az utóbbi évtizedben pénzügyi, migrációs és egészségügyi válsággal is meg kellett küzdeni, majd kitört a háború a szomszédos Ukrajnában.

– közölte, rámutatva, hogy Mevlüt Çavuşoğlu mindig igaz barátja volt Magyarországnak, és remélhetőleg az lesz a jövőben is. Elmondta, hogy kettőjük kapcsolata is barátságként írható le; soha nem volt olyan nehéz helyzet, amikor ne vették volna fel egymásnak a telefont, és szükség esetén ne segítették volna egymást azonnal, legyen szó akár állam-, akár személyes ügyekről. Szijjártó Péter laudációjában felidézte legelső, 2015-ös találkozójukat, amikor is az egyik legfőbb kérdés az orosz földgáz esetleges törökországi tranzitjának lehetővé tétele volt, ami akkor elég utópisztikusnak tűnt.

PestiSracok facebook image

– húzta alá.

Ez a kapcsolat a kölcsönös tiszteletre épül

Fontos, kézzelfogható eredményként említette még azt is, hogy a magyar állampolgárok mára személyi igazolvánnyal is vízummentesen utazhatnak Törökországba, ami akkoriban szintén hihetetlennek tűnt.

– hangsúlyozta. A miniszter üdvözölte, hogy Mevlüt Çavuşoğlu lesz majd a török delegáció vezetője a NATO parlamenti közgyűlésében, és úgy fogalmazott, hogy az észak-atlanti szövetség ülésein felüdülés volt őt hallgatni, racionalitásra épülő megjegyzései mindenkinek a javára válhattak, ugyanis "a józan ész ott sem mindig sűrű vendég".

A gabonamegállapodás is a törököknek köszönhető

Ezután arra is kitért, hogy egykori török hivatali partnere nevéhez fűződik az Ukrajnában háborúzó felek közötti eddigi egyetlen sikeres közvetítés, a fekete-tengeri gabonamegállapodás tető alá hozása. Ezzel – mint mondta – hónapokon át sikerült enyhíteni az élelmezési válságot a világ számos pontján. Végül közölte, hogy a kitüntetés ez esetben kettős jelentéssel bír, részben a múltnak, részben a jövőnek szól.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Ajánljuk még