Pesti Srácok

Szijjártó Péter: győzött a felelősségtudat, sikerült elkerülni az ukrajnai háború eszkalációjának veszélyét

null

Győzött a felelősségtudat, sikerül elkerülni a háborús eszkaláció veszélyét azzal, hogy Ukrajna a NATO csúcstalálkozóján nem kapott sem meghívást, sem konkrét menetrendet a későbbi csatlakozásra; erre kizárólag minden feltétel teljesülése esetén kerülhet sor egyszer – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Vilniusban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a NATO-csúcs zárónapján, hogy Ukrajnának – bizonyos várakozásokhoz képest – végül is szerény eredménnyel kell beérnie.

– mondta. Aláhúzta: egy háborúban álló ország nem válhat NATO-taggá, ugyanis a katonai szervezet bővítésének a közösség biztonságának erősítésével kell járnia, nem pedig a romlásával, márpedig Ukrajna felvétele ma a fegyveres konfliktusba való belesodródás veszélyével fenyegetne, amit el kell kerülni.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy mivel sem meghívás nem történt, sem menetrend nem született, így nem lehet semmiféle "kerülőútról" vagy "gyorsítósávról" beszélni az ukrán csatlakozást illetően.

– mutatott rá.

– tudatta. A miniszter arról tájékoztatott, hogy a NATO-országok vezetői ausztrál, dél-koreai, japán és új-zélandi kollégáikkal is egyeztetni fognak, illetve hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszak geopolitikai eseményei fokozták a jelentőségét az együttműködés erősítésének a csendes-óceáni partnerekkel.

– szögezte le. Szijjártó Péter üdvözölte, hogy Magyarország a határidő előtt teljesítette a NATO célkitűzését, és a bruttó hazai termék (GDP) két százaléka fölé emelte a védelmi kiadásait.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.