Pesti Srácok

Szijjártó Péter: közös sikertörténeteket kell építeni Szlovákiával

null

Minél jobb a kapcsolat Magyarország és Szlovákia között, annál jobb az élethelyzete a felvidéki magyarságnak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Danubia Televíziónak adott interjújában. A tárcavezető Ipolydamásdon, a Károly Róbert híd minapi felavatása után nyilatkozva úgy fogalmazott: ha a két ország közös sikertörténeteket épít, akkor a nehéz ügyekre is megoldást talál.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország számára Szlovákia a második legfontosabb kereskedelmi partner.

– mutatott rá.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki, majd úgy folytatta: fontosak az ideológiák és a "tudományoskodás", de "a végén mindig az emberek érdeke van, abból kell kiindulni".

– állapította meg.

A miniszter a szlovák–magyar együttműködéseket sorolva felidézte, hogy a szlovákok segítettek megvédeni Magyarország déli határát, a két ország közösen állt ki a kötelező letelepítési kvótával szemben, összekötötték a villamosvezeték-hálózatokat és van gázvezeték-összeköttetésük is. Emellett a Mol szlovák leánycége az egyik legnagyobb vállalat Szlovákiában. Szijjártó Péter szerint ezek olyan sikertörténetek, amelyek "képesek megteremteni a kölcsönös bizalmi alapot" a nehezebb kérdések megvitatásához.

A közelgő szlovákiai parlamenti választások kapcsán Szijjártó Péter kijelentette: a magyar kormány szurkol, hogy a szlovákiai magyar párt jó eredményt érjen el és a felvidéki magyaroknak erős képviselete legyen Pozsonyban. Szerinte ezt "senki nem tekintheti a belpolitikába történő beavatkozásnak". Az előzetes várakozások kapcsán megjegyezte: a közvélemény-kutatásokat érdemes fenntartásokkal kezelni, hisz korábban senki nem gondolta volna azt sem, hogy egy "karakteresen jobboldali magyar kormány egy karakteresen baloldali szlovák kormánnyal" jobb együttműködést tud folytatni, mint két baloldali kormány. Emlékeztetett, hogy Gyurcsány Ferenc vagy Bajnai Gordon kormányzása alatt a két ország vezetése nem is volt beszélőviszonyban egymással.

– húzta alá. A miniszter kijelentette: szurkolnak, hogy olyan kormánya legyen Szlovákiának, amely fontos kérdésnek fogja tartani a magyar–szlovák együttműködést, és amely a magyar–szlovák együttműködésben inkább lehetőséget lát, mint problémát.

– fűzte hozzá Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.