Pesti Srácok

Vörös kódot rendelt el a Belügyminisztérium a hőség miatt

null

A következő napokban várható hőség miatt szombat reggeltől szerda este 18 óráig életbe lépett a "vörös kód", ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását – jelentette be a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az elmúlt rövid időszakban már kétszer kellett országosan elrendelni a "vörös kódot", ami az elmúlt években nem fordult elő – hangsúlyozta Fülöp Attila. A "vörös kód" egy speciális eljárásrend, amely szerint minden szociális intézménynek meg kell nyitnia kapuját, ha a regionális diszpécserszolgálat utcán bajba került, magán segíteni nem tudó embert irányít oda – magyarázta az államtitkár.

A "vörös kód" a szociális intézményekre vonatkozó intézkedéseken túl figyelmeztetés a társadalomnak is – mondta az államtitkár, kérve mindenkit, hogy vigyázzon magára, és emellett, ha az utcán bajba került hajléktalan embert lát, akkor azt jelezze a regionális diszpécserszolgálatnak. Az államtitkár elmondta, hogy az előző héten kiadott "vörös kód" jelzés alatt a diszpécserszolgálatok összesen három tucat jelzést kaptak, ebből nyolc esetben volt szükség bajba jutott emberek elszállásolására.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.