Pesti Srácok

Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergely csődbe vitte Budapestet

Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergely csődbe vitte Budapestet

Bár több mint 400 milliárd forintból gazdálkodhatott Budapest az elmúlt években, Karácsony Gergely főpolgármester mégis csődbe vitte Magyarország leggazdagabb települését – mondta a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője a Fidesz Budapest Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban.

Wintermantel Zsolt arra a Mandiner birtokába került levélre reagált, amelyet még márciusban küldött a pénzügyminiszternek Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, és amely szerint Budapest csődközeli helyzetbe került: a nyár folyamán olyan likviditási problémája lehet, amelyet nem tud egyedül megoldani.

A frakcióvezető úgy fogalmazott: ez "rekordteljesítmény", figyelembe véve azt, hogy Karácsony Gergely több mint 200 milliárd forint tartalékkal vette át a várost, és az elmúlt négy évben több mint 200 milliárd forint többlet-adóbevétele volt, tehát összesen több mint 400 milliárd forintból gazdálkodhatott, mégis "felélték Budapest pénzét". A videóhoz írt bejegyzésben a csődhelyzetet azzal indokolják, hogy a város jelenlegi vezetői "a régi, rosszemlékű haveri kör tagjait ültették milliós fizetésű pozíciókba, a város fejlesztése helyett pedig csak bénáztak és két marékkal szórták a milliárdokat".

PestiSracok facebook image

Mindeközben a Fidesz szerint Brüsszel és a Gyurcsány vezette baloldal akar egyedül megszorítást

– kommentálta a Fidesz Varju László szerdai nyilatkozatát, amelyben a DK-s politikus azzal vádolta a kormányt, hogy megszorításokra készül. A Fidesz közleményében azt írta: "Gyurcsányék" kormányzásuk alatt sorozatos megszorításokat hajtottak végre, háromszorosára emelték a gáz árát, duplájára az áram árát, elvették a családtámogatásokat, eltörölték a családi adókedvezményt, elvettek egy havi nyugdíjat és adóemeléseket hajtottak végre.

– írta a kormánypárt. A Fidesz szerint Brüsszel követeli Magyarországtól a rezsicsökkentés eltörlését.

– tették hozzá. A kormánypárt szerint "Gyurcsányék" szintén a kezdettől támadják a rezsicsökkentést, még a mostani háborús időkben is, amikor a rezsicsökkentett árakkal erős védelmet ad a kormány a magyar családoknak és nyugdíjasoknak.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.