Pesti Srácok

Zelenszkij összebalhézott Georgiával

Zelenszkij összebalhézott Georgiával

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn utasítást adott a külügyminisztériumnak, hogy kéresse be a georgiai nagykövetet, és jegyzékben szólítsák fel arra, hogy 48 órán belül konzultációra térjen vissza hazájába Miheil Szaakasvili volt georgiai elnök ügyében.

– írta az ukrán elnök Telegram-oldalán. Zelenszkij egyben ismételten felszólította a georgiai hatóságokat, hogy adják át az ukrán állampolgársággal is rendelkező Szaakasvilit gyógykezelésre. Az ukrán elnök szerint Kijev partnereinek Szaakasvili védelmére kell kelniük. Úgy vélekedett, hogy Georgia volt elnökének élete veszélyben forog.

Szaakasvili hétfőn videoösszeköttetés útján vett részt a tbiliszi városi büntetőbíróság ülésén, amelyen a 2007-es tüntetések erőszakos feloszlatása ügyét tárgyalták. Videofelvételeken látható volt, hogy az 55 éves Szaakasvili erősen lefogyott és törékenynek mutatkozott. Orvosai szerint a börtönben súlyos betegségeket kapott el, és a többi között nehézfémmérgezésben szenved. A georgiai hatóságok ugyanakkor azt állítják, hogy megfelelő egészségügyi ellátást kap. Olekszandr Sulha ukrán ügyvivőt időközben szintén bekérették a georgiai külügyminisztériumba, tiltakozásul a Georgian Airways légitársaság ellen bevezetett ukrán szankciókra.

PestiSracok facebook image

Szaakasvili második mandátumának lejárta után, 2013-ban külföldre távozott, miután hazájában hatalommal való visszaéléssel vádolták meg. Egyebek között Ukrajnában is élt, 2015-ben ukrán állampolgárságot is kapott, és Petro Porosenko akkori ukrán elnök az Odessza megyei állami közigazgatási hivatal élére is kinevezte. 2021 októberében, az önkormányzati választások előtt tért vissza Georgiába, ahol őrizetbe vették. Szaakasvili ellen hazájában távolléte idején négy büntetőeljárást is indítottak, kettőben már elmarasztaló ítélet is született. A mostani eljárás egy előrehozott választásokat követelő ellenzéki tüntetés 2007 novemberi erőszakos feloszlatásával, az Imedi televízió irodáinak feldúlásával, valamint kilencmillió lari (több mint egymilliárd forint) közpénz jogosulatlan elköltésével áll összefüggésben. A már bebörtönzött Szaakasvilit ebben a perben hatalommal való visszaéléssel vádolják, és öttől nyolc évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti, ha elítélik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.