Pesti Srácok

A spanyol Néppártnak abszolút többségre lenne szüksége a beiktatási szavazás első fordulójában

null

Vállalta a kockázatot, és elsőként a konzervatív Néppártot (PP) kérte fel a kormányalakításra VI. Fülöp. Spanyolország királya hétfőn és kedden meghallgatta a parlamenti pártok képviselőit, majd a házelnökön keresztül bejelentette a döntését, miszerint a július 23-i választásokon győztes Alberto Núnez Feijóót bízza meg először azzal, hogy kormányt alakítson. Az uralkodó azzal indokolta a döntését, hogy nem kívánt szakítani a hagyományokkal, és azt a jelöltet akarta választani, akit a választópolgárok többsége támogatott, ez pedig a Néppárt vezetője, aki 137 mandátumot szerzett a kongresszusban, írja a Magyar Nemzet.

A királyi ház a közleményében azt is kiemelte, hogy a VI. Fülöp által lefolytatott konzultációkon kiderült, hogy három kis párt, köztük a Vox, a jobbközép Kanári Koalíció és a Navarrai Népszövetség is támogatja Feijóo beiktatását. Ez azt jelenti, hogy a Néppárt 172 igen szavazatot már magáénak tudhat, és mindössze négy voks választja el az abszolút többségtől, amire a kormányalakításhoz szüksége van.

A szocialista párt jelezte, hogy tiszteletben tartja a király döntését, de szóvivőjük, Pilar Alegría szerda reggel már azzal vádolta a Néppárt vezetőjét, hogy szándékosan a választás megismétlésére törekedett azzal, hogy vállalta a beiktatást, mivel az egyértelműen kudarcra van ítélve.

A Sumar vezetője, Yolanda Díaz hasonlóan nyilatkozott, szerinte Feijóónak semmi esélye, és csődöt fog mondani, mivel 172 szavazat a maximum, amit képes felmutatni. Úgy fogalmazott: „Feijóo minden spanyol állampolgárt egy olyan beiktatáshoz vezetett el, amiről mindenki tudja, hogy megbukik.” Ezután hozzátette: tovább folytatják a munkát annak érdekében, hogy végül egy progresszív kormány vezethesse tovább Spanyolországot, mely érzékeny a sokszínűségre.

PestiSracok facebook image

Szerdán Francina Armengol, a kongresszus múlt héten megválasztott szocialista elnöke felkereste Alberto Núnez Feijóót, majd bejelentette, hogy a beiktatási szavazás első fordulóját szeptember 26-án rendezik meg, ugyanis a Néppártnak időre van szüksége ahhoz, hogy kialakítsa a megfelelő szövetségeket. Az időpont eltolása amiatt is fontos volt, hogy egy esetleges új választás kiírása esetén a választópolgároknak ne kelljen karácsonykor vagy szilveszterkor az urnához járulni.

A Néppártnak a beiktatási szavazás első fordulójában abszolút többséget kell felmutatnia ahhoz, hogy Feijóo lehessen az új miniszterelnök. Ha ez nem sikerül neki, akkor tartanak egy második kört, ahol viszont már elég lesz az egyszerű többség elérése, vagyis ha több igen szavazatot kapnak, mint nemet, akkor is kormányt állíthatnak Spanyolország élére. Ha viszont mindkét voksoláson kudarcot vall, ahogy azt a baloldal feltételezi, akkor a parlamenti formációknak két hónapjuk lesz arra, hogy a megfelelő szövetségek kialakításával lehetővé tegyenek egy kormányalakítást. Ebben az esetben a király a másik jelöltnek, Pedro Sáncheznek is megadhatja a lehetőséget a beiktatási szavazáson való részvételre. Ha azonban ő sem szerzi meg a szükséges többséget, akkor a király feloszlatja a parlamentet, és újabb választásokat ír ki.

A spanyolok soros uniós elnöksége, valamint a megfelelő támogatottság hiányából fakadó nagyobb kockázat miatt sokan arra számítottak, hogy a király ezúttal szakít a hagyományokkal, és nem adja meg a lehetőséget a jobboldalnak arra, hogy megpróbáljon kormányra kerülni. Egyes elemzők szerint az lett volna a logikus, ha a király elsőként Pedro Sánchezt kéri fel a kormányalakításra, mert ő nagyobb eséllyel szerezheti meg az abszolút többséget − kérdés persze, hogy milyen áron.

A szocialistáknak ugyanis még mindig a legszélsőségesebb katalán nacionalista párt, a Junts per Catalunya (Együtt Katalóniáért) igen szavazatát kellene megvásárolniuk, melynek ára egyebek mellett a katalán függetlenségi népszavazás megtartása és egy amnesztiatörvény. Utóbbi segítségével a párt volt vezetője, Carles Puigdemont megúszhatná a felelősségre vonást, amiért 2017-ben kikiáltotta a Katalán Köztársaságot.

Azt nem tudni, hogy a király döntésében volt-e szerepe annak, hogy a baloldal rendszeresen azokkal a nacionalista pártokkal köt szövetséget, amelyek szét akarják bombázni Spanyolország egységét, és még az e heti királyi konzultációkon sem vettek részt, ugyanis nem ismerik el VI. Fülöpöt államfőként.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/EFE pool/Sebastian Mariscal Martinez / POOL

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.