Pesti Srácok

Amikor a postás kétszer csenget, de mi nem vagyunk otthon – Postai küldeményeink átvétele a nyári szabadságok idején

null

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) – mint a hazai postai szolgáltatások felügyeletét ellátó szerv – közleményben osztott meg néhány hasznos tudnivalót a nyári szabadságok idején érkező postai küldeményeink átvételével, csomagrendelésekkel, valamint a nyári küldeményfeladással kapcsolatban.

A nyári szabadságok időszaka a régen várt pihenés, kikapcsolódás ideje, ilyenkor akár hosszabb időre is elutazunk. A postai szolgáltatók számára viszont ez az időszak is nehézségeket tartogat, hiszen a szabadságolások őket is érintik – írja az NMHH szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Ebben arra is kitérnek, hogy kisebb létszámmal kell kiszolgálniuk a házhoz kézbesítési igényeket, amelyek számottevően nyáron sem csökkennek, amióta vásárlásainkat az év egészében, egyre nagyobb mértékben online intézzük. Annak érdekében, hogy a küldeményeinket ebben az időszakban is fennakadások nélkül megkaphassuk, célszerű már előre végiggondolni, hogy mikor, mennyi időre leszünk távol, és ebben az időszakban várjuk-e küldemény érkezését. Az NMHH tájékoztatása szerint a legkevesebb probléma azokkal a küldeményekkel (levelekkel, papíralapú számlákkal) lehet, amelyeket a szolgáltató a postaládába bedobva kézbesít. Érdemes meggyőződnünk, hogy a postaládánk könnyen megtalálható és beazonosítható-e.

– hívja fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Hozzáteszik: az online boltokban leadott rendeléseket rendszerint csomagként kézbesítik, és ezeket át is kell vennie egy arra jogosult személynek. Úgy fogalmaznak:

PestiSracok facebook image

Hangsúlyozzák:

Az NMHH tájékoztatása szerint a csomagautomatákban viszonylag rövid ideig tárolják a küldeményünket, ezt követően csak további utánajárással juthatunk hozzá a megrendelt termékekhez. Kifejtik:

A közlemény rávilágít arra is, hogy egyes esetekben a postai szolgáltató a címzett számára előre küld egy értesítést a küldemény érkezéséről SMS vagy e-mail formájában, és lehetőséget biztosít a kézbesítés napjának, helyszínének módosítására is – de ez is a feladó által kötött szerződés feltételeitől függ, nem számíthatunk rá automatikusan.

Ki veheti át helyettünk a küldeményünket?

Csomagautomatába érkezett küldeményünket fel tudja venni helyettünk az a megbízottunk, akinek megadjuk az átvételi kódot. Házhoz kézbesítés esetén – vagy ha személyesen vesszük át a küldeményt a postán, benzinkúton, csomagponton vagy egyéb átvevő ponton – a címzetten kívül meghatalmazott is lehet az átvevő. Ehhez azonban a szolgáltató által megjelölt módon kell meghatalmazást adnunk. Emellett a velünk lakó hozzátartozó, csomag házhoz kézbesítése esetén – előzetes jóváhagyásunkkal – a szomszéd is átveheti a küldeményt – tudatja az NMHH. A szerkesztőségünknek elküldött közleményben végül arra is felhívják a figyelmet, hogy mindig figyeljünk a megfelelő címzésre, online rendelésnél pedig pontosan töltsük ki a címadatmezőket (irányítószám, település, közterület neve, házszám, emelet, ajtó) és adjunk meg telefonszámot, e-mail-címet is, hogy a szolgáltató küldhessen értesítést számunkra, valamint szükség esetén felvehesse velünk a kapcsolatot.

Forrás: NMHH/PS; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.