Pesti Srácok

Ártatlannak tartja magát Donald Trump a Georgia államban ellene felhozott vádakban

null

Ártatlannak vallotta magát Donald Trump volt amerikai elnök abban az eljárásban, amelyet Georgia államban indítottak ellene a 2020-as elnökválasztással összefüggő bűncselekmények ügyében - derül ki csütörtökön ismertetett bírósági iratokból.

A volt elnöknek, aki jelenleg a republikánusok legnépszerűbb politikusa, a hivatalos nyilatkozattétel után nem kell személyesen megjelennie a bíróságon jövő szerdán Atlantában, ahol a bíró eredetileg hivatalosan ismertette volna vele a Georgia államban felhozott vádakat.

Donald Trumpot az eljárás keretében múlt csütörtökön Atlantában, a Fulton megyei börtönben nyilvántartásba vették, de 200 ezer dollár óvadék ellenében szabadon távozhatott. Összesen 41 pontban emeltek vádat ellene és 18 társa ellen a 2020-as elnökválasztás Georgia állambeli „eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet bűnszervezetként elkövetett bűncselekménye” miatt. A demokrata párti ügyész azt kérte a bírótól, hogy október 23-ra tűzze ki az első tárgyalási időpontot. Ezt Donald Trump ügyvédei túl korainak tartották, és jogi szakértők is kétségüket fejezték ki aziránt, hogy szűk két hónap alatt előkészíthető-e tárgyalásra az ügy, tekintve a vádlottak nagy számát és a vádak összetettségét.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.