Pesti Srácok

Az árfigyelő rendszer augusztus elseje után is megvédi a magyar családokat az áremelésektől

null

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szigorúan ellenőrzi az infláció- és árcsökkentő intézkedések végrehajtását; a hivatal által működtetett online árfigyelő rendszer az árstop kivezetését követően, augusztus elseje után is megvédi a magyar családokat az áremelésektől – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke kedden, az M1 aktuális csatornán.

Kifejtette: számos versenyfelügyeleti eljárás van folyamatban az élelmiszerszektorban. Példaként említette, hogy egyebek közt vizsgálják az árrögzítés jogsértés gyanúját. Rigó Csaba Balázs hangsúlyozta: a fogyasztók odafigyeltek az árak alakulására, a drágulás miatt kevesebbet vásároltak. Hozzátette: az infláció letörésével, a reálbérek növekedésével vissza kell állítani a kiskereskedelmi keresletet.

Elmondta: a GVH feladata a verseny élénkítése, például az árfigyelő rendszer működtetésével. A július elsején indult árfigyelő rendszer működtetése óta 753 ezer egyedi látogató és 52 millió letöltést volt már. Kifejtette: az árfigyelő hatására öldöklő napi árverseny alakult ki az elmúlt egy hónapban a kereskedelmi láncok között, és ez az élelmiszerek árának csökkentésére kényszeríti a multikat. Jelezte: vannak érdeklődések a rendszerhez való önkéntes csatlakozásra is. A GVH elnöke kijelentette: továbbra is lesz verseny, és utalt arra, hogy a kivezetett árstopos termékek is bekerültek az online árfigyelő rendszerbe, illetve 10 százalékról 15 százalékra emelkedik a kötelező akciózás mértéke. Rigó Csaba Balázs elmondta: az árfigyelő rendszer bővülhet, további élelmiszerek bevonására van lehetőség, és nemcsak élelmiszerek, hanem más termékek is bekerülhetnek az adatbázisba, illetve több információt kaphatnak a fogyasztók.

A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című keddi műsorában a GVH elnöke közölte: a hivatal 2022 őszén kezdett foglalkozni az élelmiszeripari ágazattal, gyorsított szektorvizsgálatokat végeztek konkrét termékekre, mert a gyanú szerint az ársapkás termékek miatti veszteséget egyes multinacionális cégek "szétterítik".

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.