Pesti Srácok

Az Egyesült Államokban a vártnál kevesebb új munkahely létesült

null

Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál kevesebb új munkahely jött létre júliusban a nem mezőgazdasági ágazatokban, miközben a munkanélküliségi ráta 3,5 százalékra mérséklődött a júniusi 3,6 százalék után.

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics (BLA) pénteken ismertetett adatai szerint a teljes, mezőgazdasági ágazaton kívül foglalkoztatottak száma 187 ezerrel nőtt júliusban a júniusi 185 ezer után, elmaradva az elemzői várakozások átlagában szerepelő 200 ezertől. Júliusban a munkanélküliségi ráta az elemzői várakozásokban szereplő stagnálás helyett 3,6 százalékról 3,5 százalékra csökkent, miután májusban 3,7 százalékra, 2022 októbere óta a legmagasabbra emelkedett az áprilisi 3,4 százalék után. A januárival megegyező áprilisi munkanélküliségi ráta közel 54 éve a legalacsonyabb volt az Egyesült Államokban.

A munkaerőpiaci részvételi arány immár ötödik hónapja 62,6 százalékon, 2020 márciusa óta a legmagasabb szinten stagnált júliusban. Az átlagos órabér 4,4 százalékkal haladta meg a tavaly júliusit a júniusi azonos mértékű növekedést követően; az elemzők előzetesen szerényebb, 4,2 százalékos bővülésre számítottak. Az átlagos órabér június után júliusban is 0,4 százalékkal nőtt havi összehasonlításban; az elemzők előzetesen némileg kisebb, 0,3 százalékos növekedéssel számoltak. A heti átlagos munkaidő 34,3 óra volt júliusban, kissé elmaradva az előző havi és az elemzői várakozások átlagában szereplő 34,4 órától.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Alex Wroblewski

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.