Pesti Srácok

Az ENSZ főbiztosa szerint jogalap nélkül távolították el hivatalából a nigeri elnököt

null

Jogalap nélkül távolították el hivatalából a nigeri elnököt - hangoztatta pénteki felhívásában az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

Hangsúlyozta, hogy a jelenleg házi őrizetben lévő Bazoum elnök megválasztása volt az első, demokratikus irányba mutató változás a már korábban is puccsok sújtotta ország történelmében. Továbbá aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a katonai junta hazaárulás vádjával eljárást indított az elnök és munkatársai ellen. Türk véleménye szerint nemcsak arról van szó, hogy politikai döntés született egy demokratikusan megválasztott elnök ellen hanem arról is, hogy az intézkedésnek nincs jogi alapja; miután a demokratikus intézmények működését ellehetetlenítették. Egyúttal felszólította az országot irányító tábornokokat az elnök szabadon bocsátására, és a demokratikus rend azonnali helyreállítására. Az emberi jogi főbiztos követelte a humanitárius segélyek maradéktalan beengedését az országba, kiemelve, hogy a világ egyik legszegényebb országáról van szó amely nemcsak a térségben aktív dzsihadista csoportok támadásai, hanem a klímaváltozásnak való kitettsége miatt is sebezhető. Nigerben július 26-án vette őrizetbe az elnöki gárda Mohamed Bazoum államfőt. juntát vezető tábornokok másnapra virradóra tett nyilatkozatukban arra hivatkoztak, hogy a romló biztonsági helyzet és a rossz kormányzás miatt vetettek véget az addig ismert rendszernek; hozzátéve, hogy az őrizetbe vett Bazoum elnöknek nem esik bántódása, de óva intettek az esetleges külföldi katonai beavatkozástól.

Forrás: MTI, Vezető kép: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.