Pesti Srácok

Az EU-ban tavaly csaknem 3,7 millió tartózkodási engedélyt adtak ki első alkalommal nem uniós állampolgároknak

Az EU-ban tavaly csaknem 3,7 millió tartózkodási engedélyt adtak ki első alkalommal nem uniós állampolgároknak

Az Európai Unió tagállamainak illetékes hatóságai csaknem 3,7 millió tartózkodási engedélyt adtak ki első alkalommal nem uniós állampolgároknak tavaly, a jogosultságok legtöbbjét munkavállalás céljából biztosították – tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.

A jelentés szerint tavaly mintegy 3,7 millió tartózkodási engedélyt adtak ki, 26 százalékkal, 753 445-tel többet, mint 2021-ben, ami 2009 óta a legtöbb, a koronavírus-világjárvány előtti időszakot is jelentősen felülmúlja. A tagállami hatóságok mintegy 3 millió ilyen engedélyt adtak ki 2019-ben – jegyezték meg.

A tagországok közül Németországban nőtt a legnagyobb mértékben, 190 százalékkal az első alkalommal biztosított tartózkodási engedélyek száma 2021-hez képest. A német hatóságok a 2021-es 185 570 engedélyhez képest, tavaly 538 690 ilyen jogosultságot biztosítottak. Németországot Málta (+164 százalék; 37 851) és Írország (+146 százalék; 85 793) követte. 2021-hez képest tavaly Csehországban csökkent a legnagyobb mértékben a kiadott tartózkodási engedélyek száma, ahol 28 százalékos visszaesés mellett 53 809 ilyen engedélyt állítottak ki 2022-ben. Szlovákiában 6 százalékkal, 27 441-re, majd pedig Magyarországon 1 százalékkal, 57 286-ra esett vissza a nem uniós állampolgároknak első alkalommal biztosított tartózkodási engedélyek száma.

Az uniós statisztikai hivatal közölte: a legtöbb engedélyt tavaly foglalkoztatás céljából adták ki. Az ilyen jogosultság az összes engedély 42 százalékát tette ki, mintegy 1,6 milliót, ami 243 617-tel, azaz 18 százalékkal több a 2021-es adatoknál. A tartózkodási engedélyeket továbbá családi okokból (24 százalék), nemzetközi védelem biztosítása (21 százalék), valamint oktatásban való részvétel céljából (13 százalék) adták ki a tagországok. A nemzetközi védelem biztosítása céljából kiadott engedélyek száma 37 százalékkal, az oktatási célból kiadott engedélyek száma 33 százalékkal, a családi okokból biztosított tartózkodási engedélyek számra pedig 26 százalékkal volt több 2022-ben, mint a megelőző évben.

PestiSracok facebook image

Az uniós országok közül Németország biztosította a legtöbb, 538 690 első alkalommal kiadott tartózkodási engedélyt nem uniós állampolgárok számára, ami az EU-ban kiadott összes engedély 15 százalékát tette ki. Németországot Spanyolország (457 412), majd Olaszország (337 788) és Franciaország (324 200) követi. A munkavégzés céljából kiadott tartózkodási engedélyek legtöbbjét Spanyolországban (145 314), Németországban (81 795) és Olaszországban (66 791) adták ki. Családi okokból Németország (188 367), Spanyolország (168 804) és Olaszország (131 275) biztosította a legtöbb ilyen jogosultságot. "Egyéb okokból", köztük főként nemzetközi védelem biztosítására Németország (198 456) és Olaszország (114 256) adott ki tartózkodási engedélyt. A legtöbb oktatással kapcsolatos engedélyt Franciaország biztosította (104 777), majd Németország (70 072) és Spanyolország (58 636) – közölte az uniós statisztikai hivatal.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.