Pesti Srácok

„Csak” tizenkét migránst szállított, amikor fogta magát és kiugrott az embercsempész (Videó)

Menet közben ugrott ki a sofőr abból a kocsiból, amiben 12 illegális migráns utazott. A készenléti rendőrök a cseh járőrökkel közösen pár méteren belül elfogták a menekülő embercsempészt. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított vele szemben, míg a szír utasokat a rendőrök visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

– írja hivatalos oldalán a rendőrség. A magyar készenléti rendőrök cseh kollégáikkal járőröztek Szeged környékén, amikor az 55-ös számú főút egyik körforgalmában eléjük vágott egy Audi.

A körforgalomból kiérve lelassított, kinyitotta a volán felőli ajtót és ülőhelyzetben kiugrott a még guruló autóból, egy hátrabukfencet követően pedig már a közeli rét felé szaladt, nyomában a rendőrökkel, akik pár méter követően elfogták.

A sofőr nélküli elszabadult autóban lévőknek még sikerült idejében megállítaniuk a gépkocsit. Abban összesen tizenketten utaztak, mindannyian szír állampolgárnak vallották magukat, de okmányokkal nem rendelkeztek, és jogszerű magyarországi tartózkodásukat sem tudták semmivel igazolni. Így őket a rendőrök visszakísérték az ideiglenes határzárhoz. A 26 éves román sofőrt elfogását követően a rendőrök beszállították az orvosi ügyeletre, ahol hámsérüléseit ellátták. Ezt követően történt meg a kihallgatása és őrizetbe vétele. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés miatt indított vele szemben büntetőeljárást, és kezdeményezte letartóztatását.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Donka Ferenc
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.