Pesti Srácok

Demeter Szilárd is kiállt Tóth Gabi mellett: a Jóisten dolga ítélkezni a bűnösök felett

null

A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóját is megkérdezték arról, hogy mit gondol Tóth Gabi énekesnő és férje válásáról. Demeter Szilárd, aki többször is fellépett már az énekesnővel azt mondta, hogy egyrészt szakmai szempontból nem releváns Tóth magánéleti problémája, másrészről pedig elmondta, hogy a kereszténység lényege, hogy a bűnösök felett a Jóisten ítélkezzen, ne más.

Tóth Gabi és férje, Krausz Gábor a múlt héten a váratlanul bejelentették, hogy hat év házasság után elválnak. Mint kiderült egy harmadik fél állhat a háttérben, nevezetesen a Fricska Táncegyüttes tagja, Papp Máté Bence.

A Népszava kíváncsi volt Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának a véleményére az ügyben, aki az év elején fellépett az énekesnővel.

A lap elsősorban arra volt kíváncsi, hogy Demeter mit gondol a válásról annak fényében, hogy Tóth Gabi korábban gyakran állást foglalt a keresztény családi értékek mellett, de a PIM főigazgatója szakmai szempontból is foglalt állást a kérdésben:

PestiSracok facebook image

– vélekedett Demeter Szilárd, aki szerint „a kereszténység lényege éppen abban áll, hogy csak a Jóisten ítélkezhet a bűnös fölött életútjának végén. Ráadásul a bűnös számára is lehetőség nyílik a bűnbocsánatra.”

mondta és hozzátette:

Forrás: Blikk, fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.