Pesti Srácok

Elhunyt Fekete Gábor, a XVI. kerület első szabadon választott polgármestere

null

Megdöbbenve fogadtuk a hírt, hogy méltósággal viselt betegség után elhunyt Fekete Gábor, kerületünk első szabadon választott polgármestere - tudatta a szomorú hírt Facebook-oldalán a XVI. Kerület Önkormányzata. Fekete Gábor 1963-ban született Sárváron, tanulmányait a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán végezte. Már a ’80-as évek közepétől kezdve tagja volt a lelkes, politikával foglalkozó nemzedéknek, 1988-ban pedig részt vett a XVI. kerületi EMG Fidesz-csoport megalapításában. 1990-ben egyedüli fideszes polgármesterként nyert a kerületben, amit a teljes cikluson keresztül vezetett. Fekete Gábort az önkormányzat saját halottjának tekinti.

- emlékeznek vissza munkájára, majd hozzátették:

PestiSracok facebook image

Életútja

1999-től a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa, majd a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője volt.

2000-ben a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybizottság programkoordinációs főosztályvezetőjeként az ’információs társadalom’ programok irányítását végezte, 2002-ben pedig kinevezték a Hírközlési Minisztérium főosztályvezetőjévé. Később a Veresegyház és Térsége Fejlesztéséért Kht. közigazgatási programvezetőjeként irányította a kistérségi társulási modellkísérlet közigazgatás-fejlesztési projektet, melyhez közvetlen központi támogatás járult.

2010-től a Vidékfejlesztési Minisztériumban miniszteri biztos, ahol többek között feladata volt a saját ötleteként elindított Közhiteles Címregiszter projektje, ami a több szakmai terület határán mozgó címinformációk terén kívánt rendet tenni, rá jellemző módon a projekt nem csupán ötlet volt, hanem igazgatásilag is átgondolt módon indult útjára. Később az újonnan létrehozott, Dr. Navracsics Tibor miniszter vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium e-közigazgatásért felelős helyettes államtitkára lett.

A KIM-ben töltött évek alatt Fekete Gábor kiemelkedő szerepet vállalt a magyar e-közigazgatási intézményrendszer felépítésében és a kormányzati informatika fejlesztésében. Szakmai felügyelete alatt születetett meg az e-ügyintézés új koncepciója és törvényi szabályozási keretei, továbbá ekkor jöttek létre azok a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások, amelyek a papírmentes közigazgatási működésnek jelenleg is fontos alapjai.

A KIM megszűnését követően, 2014-től az Országos Bírósági Hivatal informatikáért felelős elnökhelyettese lett, innen nevezték ki 2015-ben a Földmérési és Távérzékelési Intézet élére főigazgatónak. 2016-ban azt a feladatot kapta, hogy az Intézetet építse be Budapest Főváros Kormányhivatalába, a zökkenőmentes átalakítást követően, 2018-ig főosztályvezetőként vezette a szervezetet. Ezt követően 2019-ig a Lechner Lajos Tudásközpont, Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Méltósággal viselt betegsége miatt egy idő után már nem vállalt fontosabb kormányzati megbízatásokat, ugyanakkor évekig szakértője volt a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsnak, valamint aktív tagja volt több szakmai civil szervezetnek is. Ötletei, intellektusa, integratív hozzáállása kiemelkedő közigazgatási gondolkodóvá tették. Életigenlő személyiségét, pozitív gondolkodását, emberségét minden munkatársa szerette, akinek alkalma volt együtt dolgozni vele.

Forrás: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.