Pesti Srácok

Barack Obama megdöbbentő vallomása: „naponta szeretkezem férfiakkal, de csak elméletben"

null

Barack Obama féltestvére is reagált arra, hogy az egykori elnök meleg lehet. A posztja alatt ezután egymást érték a kommentek, amiket azóta töröltek a korábban Twitterként ismert X platformról. De a YouTube-on és a TikTokon elérhető videók alatt is rengeteg komment érkezik, miszerint ezek nem pletykák, ez nyílt titok, amit senki nem mer kimondani. Egy kommentelő felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak az első fekete elnök Barack Obama, de az első meleg is, és még csak nem is tudtak róla az amerikaiak, írja a Magyar Nemzet.

Az egész ügyet az robbantotta ki, hogy az egykori amerikai elnök még évtizedekkel korábban arról írt az akkori barátnőjének egy levélben, hogy minden egyes nap szeretkezik férfiakkal, de csak képzeletben.

Erről David Garrow, Obama egyik önéletrajzírója beszélt egy interjúban:

Az egykori elnök fiatalon sokat elmélkedett a szexualitásról, a genderről és a szexuális orientációról. David Garrow talált is egy érdekes levelet, amit a fiatal Obama az akkori barátnőjének írt. Ebben azt írja, hogy „a homoszexualitásról azt gondolom, hogy az egy kísérlet, hogy kivonjuk a jelenből magunkat és elutasítsuk a létünk bohózatát”.

PestiSracok facebook image

– írta Obama 1982-ben az akkori barátnőjének. A levél eredeti példánya az Emory Egyetemé, és nem lehet sem lefotózni, sem másolni. Az író úgy jutott hozzá a levélhez, hogy az egyik barátja átírta neki kézzel.

A volt elnök testvére szerint nem kérdés a szexuális orientációja

Barack Obama féltestvére, Malik Obama kígyónak, kamunak nevezte az elnököt egy bejegyzésében a közösségi oldalán. Majd az egyik – azóta törölt kommentben – valaki megkérdezte, hogy Obama meleg-e, mire a testvér válaszában megerősítette, hogy igen.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.