Pesti Srácok

Fürjes Balázs: az összefogás világsikere volt a budapesti világbajnokság

null

Az összefogás világsikerének nevezte a vasárnap zárult budapesti atlétikai világbajnokságot Fürjes Balázs, a vb szervezőbizottságának társelnöke. A sportvezető az MTI-nek hétfőn reggel azt emelte ki, hogy Magyarország történetének eddigi legnagyobb sporteseménye minden tekintetben világsiker lett, amit a számok is alátámasztanak.

– hangsúlyozta, majd megemlítette, hogy több mint 2200 sportoló vett részt a versenyeken, az edzők és csapattagok száma jóval ötezer felett volt.

PestiSracok facebook image

– összegzett. Kiemelte, hogy az eladott jegyek száma meghaladta a 400 ezret, amire még a sportág nemzetközi szövetsége, a WA sem számított.

– hangsúlyozta, és felhívta a figyelmet, hogy a televíziós közvetítéseket világszerte több mint 1 milliárdan követték érdemi időben. Elmondta: a világbajnokságból Magyarország is profitált.

Németh Balázs, a budapesti atlétikai világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója a verseny zászlójával a vb záróünnepségén, a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 27-én. Mellette Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke (j). Fotó: MTI/Illyés Tibor

Megjegyezte, hogy az összes Budapestre érkezett vendég, sportolók, csapattagok, hivatalos vendégek, szurkolók, újságírók, dolgozók összességében több mint félmillió vendégéjszakát töltöttek a budapesti szállodákban és több milliárd forintot költöttek el Magyarországon.

– fejtette ki Fürjes Balázs, aki úgy látja, a siker egész Magyarországé: mindenki hozzátette a magáét.

A későbbi győztes bahreini Winfred Mutile Yavi (k) a női 3000 méteres akadályfutás döntőjében a budapesti atlétikai világbajnokságon, a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 27-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor

– mondta.

– mondta. Fürjes Balázs elmondta azt is: vasárnap este nagyszerű volt látni, hogy az első napon a váltóban hibázó Femke Bol nagyszerű futással első helyre vitte be a holland női 4x400 méteres váltót.

– fejtette ki.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Fürjes Balázs

Ajánljuk még