Pesti Srácok

Hatalmas robbanás volt Moszkva mellett, teljes evakuálást rendeltek el

null

Robbanás történt a Moszkva melletti Szergijev Poszadban lévő Zagorszkij Optikai és Mechanikai Üzem területén; több, az üzem közelében lévő háznak is kirobbantak az ablakai – számolt be az orosz katasztrófavédelem a TASZSZ-nak.

A város az ukrán határtól távolabb, Moszkvától mintegy 70 kilométerre található.

– mondta az ügynökség szóvivője. A portál értesülései szerint teljes evakuációt rendeltek el az üzemben, bejelentették az összes épület és üzem kiürítését, beleértve a bérelt épületeket is. Andrej Vorobjov moszkvai területi kormányzó közölte, hogy a vészhelyzet helyszínére utazott – írja az Index. A Mash értesülései szerint a robbanás következtében 25 ember megsérült, a romok alatt pedig további emberek lehetnek. A robbanás hatását két kilométeres körzetben is érezni lehetett. Információik szerint a robbanás egy 40x40 méteres hangárban történt, amelyet pirotechnikai eszközök tárolására használtak, a robbanás következtében azonban teljesen megsemmisült.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index; Fotó: Telegram