Pesti Srácok

Lesújtó véleménye van az amerikaiaknak Biden elnökségéről és a Fehér Ház erkölcsi állapotáról

Lesújtó véleménye van az amerikaiaknak Biden elnökségéről és a Fehér Ház erkölcsi állapotáról

A Gallup legfrissebb felmérése szerint az amerikai felnőttlakosság 55 százaléka negatívan értékeli a Fehér Ház erkölcsi normáit – számol be a magyarnemzet.hu.

Joe Biden amerikai elnök 42 százalékos pozitív etikai megítélése jócskán elmarad a várakozásoktól, hiszen a most nyolcvanéves politikus egy olyan elnöki rendelettel kezdte hivatalban töltött idejét, amely előírta az adminisztráció alkalmazottainak annak az ígéretnek az aláírását, hogy „az amerikai nép érdekében és nem személyes haszonszerzés céljából cselekszenek munkájuk során”. Noha a politikus egy másik ígéretében éppen az igazságügyi minisztérium (DOJ) „függetlenségének fenntartását ígérte”, ezt a normát a republikánusok szerint azonban biztosan nem tartották be. A felmérés a választók polarizációjára is rámutat, vagyis a szavazók egyre elutasítóbbak a másik táborral szemben. Amíg ugyanis a republikánusok mindössze hat százaléka szerint viselkednek Biden tisztviselői etikusan, addig a demokraták 11 százaléka vélekedett így a Trump-éráról.

A Gallup adatai szerint Ronald Reagan volt elnöktől Barack Obama korábbi elnökig egyetlen politikus sem kapott negatív etikai értékelést, bár Obama és George W. Bush megítélése egy időben ötven százalék körül mozgott. Igaz, utóbbi 2002-ben 74 százalékon is állt – vélhetően a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követő intézkedései miatt –, amely a legjobb értékelés a történelem során.

A Biden-adminisztráció „nem túl fényes” erkölcsi megítélésére olyan objektív mutatók lehettek hatással, mint az elnök volt kabinetfőnöke, Ron Klain ügye, aki tavaly szövetségi törvényt sértett, és ezért figyelmeztetést is kapott a különleges ügyvédi hivataltól, mert politikai kampányüzenetet tett közzé egy hivatalos kormányzati közösségi médiafiókban. Sőt, a Fehér Ház sajtósa, Karine Jean-Pierre szintén törvényt sértett, hiszen annak ellenére, hogy törvény tiltja a kormányzati alkalmazottaknak, hogy politikai tevékenységet folytassanak a választások befolyásolása érdekében, többször használta a „MAGA-republikánusok” (Make America Great Again, Donald Trump elnökválasztási kampányának jelmondata – a szerk.) kifejezést. Biden etikai megítélésére pedig fia, Hunter Biden „kétes” üzleti ügyei vetettek árnyékot; többek között az amerikai adóhivatal (IRS) nyomozói állították azt, hogy Biden igazságügyi minisztériuma eltussolta és akadályozta Hunter Biden állítólagos adóügyi bűncselekményeit.

PestiSracok facebook image

Trump vs. Biden

A New York Times nemrégiben közzétett felmérése szerint Joe Biden jelenlegi és Donald Trump korábbi elnök 43:43 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Korábbi felmérések Trump enyhe előnyét mutatták, de olyanok is akadnak, amelyek egy százalékpontos Biden-előnyről számoltak be – ezen eltérések hibahatáron belül mozognak. Összességében tehát rendkívül kiélezett a két politikus közötti verseny, noha még több mint egy év van hátra esetleges megmérettetésükig.

Mindeközben a CNN egy friss felmérése a Donald Trump elleni vádemelési eljárások egy meglepő eredményére is rámutat, ugyanis amíg tavaly ősszel a republikánusok 63 százaléka vélte úgy, hogy Biden 2020-as győzelme nem volt legitim, addig most már 69 százalék vélekedik így.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/EPA/ABACA/Yuri Gripas

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.