Pesti Srácok

Mától 650 ezer forintra emelkedik a SZÉP-kártya kedvezményes kerete és élelmiszerre is felhasználható lesz

null

Augusztustól nemcsak az élelmiszerek 15 százalékos akciózása, hanem a SZÉP-kártyát érintő kormányzati intézkedések is segítik a családokat és az infláció letörését. A kormány által nyújtott adókedvezménnyel a munkáltatók újabb 200 ezer forinttal tölthetik fel dolgozóik SZÉP-kártyáját, amelyet az év végéig élelmiszervásárlásra is fel lehet használni – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium az MTI-vel hétfőn.

Kiemelték: az elhúzódó háború és a hibás brüsszeli szankciók súlyos károkat okoznak a gazdaságban. A kormány ebben a nehéz helyzetben is mindent megtesz, hogy helyreállítsa a gazdasági növekedést és megvédje a családokat, a munkahelyeket. A kormány döntése értelmében 2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között a munkáltatók a jelenlegi kereten felül a SZÉP-kártyára egyszeri, legfeljebb 200 ezer forintos többlet összeget utalhatnak dolgozóiknak. Így 2023-ban 650 ezer forintra emelkedik a rendkívül kedvező adó- és járulékfizetés mellett adható munkavállalói elismerés keretösszege, valamint ebben az időszakban a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló összegeket a családok hidegélelmiszerek vásárlására is felhasználhatják.

– közölték.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.