Pesti Srácok

Novák Katalin: Rozsdából született arany (Videó!)

null

A közvetlen szomszédunkban, Ukrajnában dúló háború árnyékában a sport béketeremtő természete felértékelődik – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök szombaton, a budapesti atlétikai világbajnokságot megnyitó beszédében. A köztársasági elnök kiemelte: a sporton keresztül megtapasztalhatjuk a nemes, tisztességes küzdelmet, és ezt az egymás tiszteletén alapuló versengést az élet többi területére is érdemes átültetni. Az atlétikai világbajnokság elsősorban a kiemelkedő sportolói teljesítményről szól – mutatott rá Novák Katalin, hozzátéve: a szervező magyaroknak mégis jóval többről, hiszen az élsportot és az egészséges élet alapjául szolgáló tömegsportot is ünnepeljük.

– vélekedett. Novák Katalin köszönetet mondott Sebastian Coe elnöknek és a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek, hogy bizalmat szavaztak nekünk.

PestiSracok facebook image

– mondta az államfő.

– tette fel a kérdést köszöntőjében Novák Katalin.

– fogalmazott.

– mondta Novák Katalin.

Az atlétikai világbajnokság kabalafigurája, Youhuu a verseny nyitóünnepségén a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 19-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

– mondta a köztársasági elnök. Az államfő köszönetet mondott mindazoknak, akik a világbajnokság békés megrendezéséhez szükséges feltételeket és támogatást biztosították.

– tette hozzá az államfő. Novák Katalin elmondta azt is, hogy százezreket sikerült sportolásra bírni a világbajnoksághoz kapcsolódóan. A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy kilenc napig reflektorfényben leszünk, a világbajnokságon kétszáz ország több ezer atlétája vesz részt, több tízezer külföldi néző és szurkolók százezrei előtt a helyszínen, és milliók követik majd az eseményeket a képernyők előtt.

Novák Katalin Facebook

– hangsúlyozta Novák Katalin, hozzáfűzve: a világbajnokságon részt vevőknek és az ide látogatóknak magas színvonalú versenyfeltételeket és biztonságos körülményeket garantálunk.

– emelte ki a köztársasági elnök.

Gripenek a Nemzeti Atlétikai Központ felett a budapesti atlétikai világbajnokság nyitóünnepségén 2023. augusztus 19-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kitért arra is, hogy az olimpiai pályázat örökségeként épülhetett meg a ferencvárosi szabadidő- és sportpark, benne az új atlétikai központtal.

– mondta Novák Katalin, eredményes és sérülésmentes versenyzést kívánva a világbajnokság résztvevőinek.

A teljes ünnepi beszédet itt hallhatják:

Forrás: MTI, Facebook; Fotó: Novák Katalin Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.