Pesti Srácok

„Slava Ukraini” skandálással vágtak vissza nekünk a litván szurkolók a csúfos vereségük után

null

Idegenben szerzett négygólos előnyt az FTC (Zalgiris - Ferencváros 0-4), mely talán a legnagyobb sikere volt az elmúlt időszakban Ferencvárosnak. A Mandiner információi szerint a mérkőzés vége felé, egyértelmű Fradi vezetésnél a litvánok „Slava Ukraini” (Dicsőség Ukrajnának) rigmusok éneklésébe kezdtek. A helyszíni beszámolók szerint a hazai szektorban végig ki volt feszítve egy ukrán zászló is. A skandálásnak apropót szolgáltatott, hogy Ukrajna ma ünnepli függetlenségének évfordulóját: 1991-ben ezen a napon vált ki a Szovjetunióból és lett önálló állam.

A magyar bajnoknak több szempontból is fontos, hogy legyőzze a Zalgiris Vilniust. A legfontosabb, hogy az Európa-konferencialiga főtáblájára jutva kiemeltként várhatná a sorsolást (ez még sosem fordult elő egyetlen magyar klubbal sem, amióta csoportkörös rendszerben zajlanak a nemzetközi kupaküzdelmek), másrészt némileg kiköszörülhetné azt a csorbát, amelyet a feröeri Klaksvík elleni kiesés okozott – még a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Az is nyilvánosságra került, hogy a Zalgiris elleni meccskeretben – kisebb sérülés miatt – nem kapott helyet Lisztes Krisztián és Amer Gojak sem, ugyanakkor bekerült a szezon első edzőmeccsén vállsérülést szenvedő szerb támadó, Alekszandar Pesics, valamint az utolsó pillanatban felépülő, remek formában lévő Cristian Ramírez is, aki miatt Mats Knoester is a lelátóra kényszerült.

Forrás és kép: Maninder.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.