Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a kormány megvitatni sem hajlandó az ukrajnai fegyverszállítások finanszírozását, amíg nem teljesülnek a feltételei

Szijjártó Péter: a kormány megvitatni sem hajlandó az ukrajnai fegyverszállítások finanszírozását, amíg nem teljesülnek a feltételei

Magyarország addig még csak megvitatni sem hajlandó az ukrajnai fegyverszállítások további európai uniós finanszírozásának ügyét, amíg Kijev nem távolítja el az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról és nem adja vissza a kárpátaljai közösség elvett jogait - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Toledóban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyminiszterek informális ülését követően arról számolt be, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatos napirendi pont ismét világossá tette, hogy tovább kell erősíteni a béke hangját, mert a nagy többség még mindig a háborúval van elfoglalva. Tudatta, hogy a többségi álláspont a fegyverszállítások fenntartása, ami jól mutatja, hogy már mindenki hosszú háborúval számol, ezt bizonyítja az Európai Unió azon javaslata is, amelynek értelmében évi öt-öt milliárd eurót fordítanának katonai segítségnyújtásra a következő négy év során.

- jelentette ki.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Majd kiemelte, hogy nagy volt a nyomás annak érdekében, hogy Magyarország szavazza meg az újabb 500 millió eurós részletet a fegyverszállítások finanszírozására, valamint a 20 milliárd eurós csomagot a következő négy évre. Márpedig ez szavai szerint azt jelentené, hogy a háborúért semennyire nem felelős magyar adófizetők pénzéből a következő években több mint 80 milliárd forintot kellene befizetni. Szijjártó Péter leszögezte: a kormány még csak megvitatni sem hajlandó ezt a javaslatot addig, amíg az ukrán hatóságok le nem veszik az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról.

- mondta.

Szijjártó Péter Toledóban az EU külügyi tanácsülésén Fotó: Szijjártó Péter hivatalos oldala

Kitért arra is, hogy Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hatszemközti tárgyalást kezdeményezett ez ügyben vele és az ukrán diplomácia vezetőjével, Dmitro Kulebával, aki azonban ezt visszautasította. Továbbá hangsúlyozta, hogy Borrell ismertette a közösség jogászainak szakvéleményét, akik úgy ítélték meg, hogy az OTP semmilyen EU-s jogszabályt vagy szankciót nem sértett meg a működésével, így ezzel is megerősítést nyert a listázás elfogadhatatlansága. A miniszter ezután érintette a kárpátaljai magyarok helyzetét is, és sérelmezte, hogy szeptember 1-től gyakorlatilag elkezdődött mintegy 15 ezer diák "elukránosítása", miközben Magyarországon több mint ötezer menekült gyerek folytathatja a tanulmányait. A nemzetközi jog súlyos megsértésének nevezte a Kijev által elfogadott új szabályozást, s hangsúlyozta, hogy hazánk számára ez lesz a fő szempont, amikor majd az EU ősszel vizsgálni kezdi, hogy mennyiben felelt meg Ukrajna az elvárásoknak a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez. Valamint közölte, hogy ezúttal is volt tagállam, amely felvetette az orosz nukleáris ipart célzó szankciók szükségét, de a kormány ebben továbbra sem fog engedni.

- fogalmazott.

Rámutatott, hogy az Egyesült Államok 2023 első felében több mint duplájára növelte az uránimportját Oroszországból, 2005 óta nem volt példa hasonlóan magas számokra. Szijjártó Péter a nyugat-afrikai helyzetről szóló napirendi ponttal kapcsolatos kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy a térségben stabilitásra, nyugalomra, békére van szükség, különben újabb migrációs hullámok indulhatnak onnan, amit az EU a jelenlegi helyzetben nem tudna kezelni.

- vélekedett.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.