Pesti Srácok

Szijjártó Péter: észszerű reformokra van szükség az EU-ban, a bővítést prioritásként kell kezelni (Videó)

null

Észszerű reformokra van szükség az Európai Unióban, a bővítést fő prioritásként kell kezelni, és a nyugat-balkáni államokat minél előbb fel kell venni, ez ugyanis jelentősen megerősítené a közösséget – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Szlovéniában.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Bledi Stratégiai Fórum panelbeszélgetésén kijelentette, hogy az EU napjainkban nincs jó formában; az utóbbi évek folyamán sokat gyengült a biztonság, a gazdaság és az energiaellátás garantálásának területén is. Leszögezte: ez a helyzet nem a semmiből állt elő, hanem különböző, elhibázott vagy elmaradt döntések nyomán jött létre.

A biztonság kapcsán arról számolt be, hogy az ukrajnai háború közvetlen szomszédságában különösen súlyosak a negatív következmények, ráadásul magyarok is halnak meg a harcokban. Kiemelte, hogy az EU külügyi tanácsa a távoli fegyveres konfliktusok esetében általában béketárgyalást sürget a szembenálló felek között, azonban most, amikor a kontinensen dúl háború, sajnos nem ezt az álláspontot képviseli a blokk annak ellenére sem, hogy immár másfél éve nem sikerült közelebb kerülni a békéhez.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Szijjártó Péter ezután hangsúlyozta, hogy 2010-ben az Európai Unió részesedése a világ GDP-jéből még 22 százalék volt, míg Kínáé 9 százalék, de mára fordult a helyzet, és Kínáé 18, az EU-é pedig 17 százalék. Hibásnak nevezte az európai–kínai gazdasági kötelékek egyesek által kívánatosnak tartott elvágását, az úgynevezett kockázatmentesítést.

– közölte. Hozzátette, hogy a Kínával folytatott erős gazdasági együttműködés nagyban hozzájárulhat az EU gazdasági növekedéséhez. A miniszter az energiabiztonságra kitérve figyelmeztetett, hogy az ellátásra nem dogmatikus, ideológiai vagy politikai, hanem tisztán fizikai kérdésként kell tekinteni. Közölte: mindhárom felsorolt szempontból fontos az EU bővítésének felgyorsítása.

– tette fel a kérdést.

– mondta.

– összegzett. Szijjártó Péter kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy jelenleg az Európai Uniónak nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint fordítva, ezért sem tűr halasztást az előrelépés a csatlakozási eljárásban. A miniszter bírálta és szégyenteljesnek nevezte azt is, hogy Bulgária és Románia még mindig nem léphetett be a schengeni övezetbe.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még