Pesti Srácok

Szijjártó Péter: ősszel dönthet az Országgyűlés arról, hogy mikor szavaz Svédország NATO-csatlakozási kérelméről (Videó)

A magyar kormány már rég elvégezte a házi feladatát Svédország NATO-csatlakozási kérelmével kapcsolatban, mert még tavaly beterjesztette a svéd ratifikációs dokumentumot az Országgyűlésnek, amelynek a szeptemberben kezdődő őszi plenáris ülésén lesz lehetősége arra, hogy döntést hozzon arról, mikor szavaz a témában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a TRT World török televíziós csatornának adott interjújában.

Aláhúzta, hogy eddig nem sikerült rendezni a vitás kérdéseket Stockholmmal, és kijelentette: sajnálattal veszi tudomásul, hogy Magyarország célpontja és áldozata lett ennek a nemzetközi politikai diskurzusnak, amelyet "a bírálatok és ítélkezések határoznak meg", és amelyekkel beavatkoznak a magyar belpolitikai életbe. A kormány nem akar a svéd NATO-tagság akadályává válni, és folyamatosan konzultált a török vezetőkkel a svéd és a finn NATO-csatlakozási kérelemmel kapcsolatban. Legutóbb Recep Tayyip Erdoğan török elnök augusztus 20-i budapesti látogatása során volt erről szó, de Szijjártó Péter is gyakran beszél török kollégájával, Hakan Fidannal a kérdésben.

– emelte ki a miniszter. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Szijjártó Péter leszögezte, hogy szomszédos államként Magyarország sajátos helyzetben van a 150 ezres kárpátaljai magyar diaszpóra miatt.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Leszögezte: Magyarországnak is meg kellett harcolni a szabadságáért és függetlenségéért a történelme során, ezért határozottan és feltétel nélkül tiszteletben tartja Ukrajna területi épségét és szuverenitását.

– szögezte le a miniszter, hozzátéve: ha Ukrajna az Európai Unió tagjává kíván válni, el kell fogadnia a közös EU-értékrendszert, és biztosítania kell a nemzeti kisebbségi jogokat.

Az ukrajnai gabonaimport magyarországi tilalmával kapcsolatban Szijjártó Péter kiemelte: sajnálattal vette tudomásul, hogy Oroszország felmondta a fekete-tengeri gabonaexport-megállapodást, annak ellenére, hogy Törökország és személyesen Erdoğan elnök minden lehetséges erőfeszítést megtett a megállapodás életben tartására. Magyarország a maga részéről eddig is nyitva tartotta a szolidaritási folyosókat, hogy az afrikai és közel-keleti országok hozzájuthassanak a szükséges ukrajnai gabonához. Ennek ellenére az ukrajnai gabona egy része nem jutott el ezekbe az országokba, hanem Magyarországon maradt. A magyar kormány továbbra is biztosítja a tranzitútvonalat az ukrajnai gabonaexport számára. Azonban a szegény, éhező afrikai országokra hivatkozva Magyarországra szállított nagy mennyiségű, olcsó ukrán gabona tönkretette volna a magyar piacot és a magyar gazdákat, mivel az igen szigorú EU-s előírások miatt a gabonatermesztés jóval költségesebb Magyarországon, mint Ukrajnában.

Magyarország energiabiztonságával kapcsolatban a miniszter kiemelte Törökország és a transzanatóliai földgázvezeték (TANAP) jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy Magyarország segített megépíteni a Török Áramlat vezetéket Törökországgal, Oroszországgal, Bulgáriával és Szerbiával együtt, és a jelenlegi helyzetben akár 8,5 milliárd köbméter földgázt tudna szállítani ezen az útvonalon keresztül az országba. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kormány már jóval az ukrajnai háború előtt megkezdte az energiadiverzifikációt, és Oroszország mellett Törökország, Azerbajdzsán és Katar lesznek a legfontosabb szereplők a magyar energiamixben.

– mondta el Szijjártó Péter. Kifejtette: az azerbajdzsáni és a katari földgáz szállításához jelentős regionális infrastrukturális beruházásokra is szükség lenne, ehhez azonban az EU nem biztosítja a szükséges támogatást.

– mondta el Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.