Pesti Srácok

Továbbra is a börtönben marad a pedofíliával gyanúsított volt LMP-s politikus

null

December elejéig meghosszabbította a bíróság annak a volt LMP-s politikusnak a letartóztatását, akit fiatalkorú sérelmére elkövetett szexuális visszaéléssel gyanúsítanak – számol be a Magyar Nemzet. A gyanú szerint K. Gábor egy 13 éves kisfiúval fajtalankodott, majd a botrány kirobbanása után menekülni próbált, azonban a rendőrség végül elfogta.

Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, az említett személy ellen 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélés miatt adtak ki elfogatóparancsot még ez év februárjában, majd egy nappal később el is fogták a rendőrök és gyanúsítottként hallgatták ki K. Gábort. A gyanúsított március elején szökni és elrejtőzni próbált, valamint a bűnismétlés veszélye miatt végül a bíróság letartóztatta. A mostani, új döntés értelmében pedig további három hónapig, december elejéig a rácsok mögött marad a volt LMP-s politikus. A döntés ellen a gyanúsított és a védője fellebezést nyújtott be, így ez a végzés jelen pillanatban még nem végleges.

A teljes cikk ITT olvasható.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.