Pesti Srácok

Ünnepeljük együtt Magyarország születésnapját Budapesten!

Ünnepeljük együtt Magyarország születésnapját Budapesten!

Csárdafesztivál, Magyar Ízek Utcája vagy éppen a Varázsliget – izgalmas helyszínek és több mint száz program várja az idén is azokat, akik a nemzet fővárosában ünneplik Magyarország születésnapját. Az ország legnagyobb ingyenes, augusztus 18-a és 20-a között megrendezett fesztiválját 20-án este ezúttal is látványos tűzijáték koronázza meg.

Magyarország születésnapjának méltó megünneplésére húsznál is több rendezvényhelyszín több száz programja és változatos műsorkínálata nyújt felejthetetlen kikapcsolódást a Budapesten ünneplők számára. A Szent István-nap évről évre látogatók tömegét vonzza a több napon át tartó, színes programsorozatával. Legnagyobb nemzeti ünnepünk összehozza az embereket azáltal, hogy emlékezteti őket az ország történelmi hagyományaira és értékeire. Idén is érdemes minél több időt szánni a magyar fővárosban rendezett Szent István-napi programokra, megízlelni a hagyományos magyar ételeket, élvezni a kulturális és zenei programok sokszínűségét.

Alig pár hete nyerte el a Magyar Turisztikai Ügynökség 2022-es Szent István-nap rendezvénysorozata a szakma Oscarját, de máris készülhetünk az idei ünnepségsorozatra. A változatos élmények sokaságán túl az idei ünnep kiváló alkalmat ad arra is, hogy felfedezzük Budapestet és annak történelmi örökségét.

A programkínálat gerincét 2023-ban is a hagyományos állami események adják: az augusztus 20-i ünnepnap programja zászlófelvonással és a Szent István-napi díszünnepséggel kezdődik, ezt a minden évben óriási népszerűségnek örvendő légi parádé követi, majd pedig az ünnepi szentmise és a Szent Jobb-körmenet, míg este a Tűz és fények játéka ejti ámulatba a közönséget. A mára tradíciónak számító, több évtizedes múltra visszatekintő esti program során 34 ezer pirotechnikai effekt világítja majd be az eget, amelyeket 230 indítási pontról lőnek a magasba a Margit híd és a Petőfi híd közötti Duna-szakaszon, valamint a Szabadság és az Erzsébet hídon.

PestiSracok facebook image

A háromnapos rendezvénysorozat keretében a látogatók megtekinthetik az eredetileg 1938-ban megépített, ikonikus Aranyvonatot, a Városok sétányán 348 magyar város zászlóinak, megyéinek, valamint a történelmi Magyarország 102 városának látványos installációját mutatják be, míg nemzetünk ikonikus hőseivel a Hősök útja programsorozat keretein belül ismerkedhetünk.

A Szent István-nap szervezői idén is gondoltak a magyar gasztronómia szerelmeseire: a Magyar Ízek Utcájában a Kárpát-medence gasztrokultúráját mutatják be, a Csárdafesztiválon pedig az ország legkedveltebb csárdáinak kínálata várja a látogatókat.

A fesztiválhangulatot koncertek és sztárfellépők tucatjai fogják biztosítani. A Retro Tabán a pop- és rockzene kedvelőit olyan sztárok fellépésével várja, mint Charlie, Demjén Rózsi vagy a Neoton Família. A komolyzene rajongói a Filozófusok kertjében, a Panorama Classicalon hallgathatják meg kedvenc dallamaikat, míg a Vigadó téri új programhelyszínen, a Vigadó Pianónál a bárzene műfajának kedvelőit várják. Akik pedig az elektronikus és az élőzene mellett teszik le a voksukat, azok a Road Movie Live és a Szabadrét Fesztivál programkínálatából válogathatnak. Ezeken a helyszíneken részt vehetünk majd többek között a Bagossy Brothers Company, a Tankcsapda vagy a Mystery Gang fellépésén is.

A Szent István-nap programsorozatában immár harmadszor szereplő Divat & Design Fesztivál az idén új helyszínen, a Millenáris Parkban fogadja a magyar divat-, ékszer- és designszakma iránt érdeklődőket.

A gyerekprogramok központja idén is a Varázsliget lesz: a Városligetben, a Vajdahunyad várától a Kós Károly sétányig terjedő területen igazi csodákban lesz részük a kilátogató gyerekeknek és a gyermeklelkű felnőtteknek.

A Szent István-napi rendezvénysorozat részeként idén is ingyenesen látogatható a Mesterségek Ünnepe a Budai Várban. Az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját 2023-ban mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg. A rendezvényen számtalan színpadi produkcióval, táncos és zenés előadásokkal, ismert és ünnepelt előadókkal, valamint figyelemre méltó új fellépőkkel találkozhat a közönség.

A rendezvénysorozat célja idén is az, hogy a családok minden tagja megtalálja a számára kedves kikapcsolódást a Szent István-napon, amelynek programja, valamint az előadókkal és a műsorokkal kapcsolatos részletes információk folyamatosan bővülő tartalommal elérhetők a www.szentistvannap.hu weboldalon és a hamarosan frissülő Szent István-nap mobilapplikációban. A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják.

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.