Vác balliberális vezetése elismerte, hogy akadályozzák az új Duna-híd megépítését

Matkovich Ilona polgármester egy olyan fejlesztést akadályoz, amely Vác mellett az egész Dunakanyar mindennapjait könnyítené meg - számol be a magyarnemzet.hu.
Beismerte Vác balliberális vezetése, hogy teljesen ellenzi az új Duna-híd megépítését. Mindezt a Magyar Narancs egy cikkében szúrták ki, melyben ez áll: a jelenlegi váci vezetés változatlanul elutasítja a tervet.
Az új átkelő az M2-es autóutat a Szentendrei-szigeten keresztül kötné össze a 11-es főúttal
– ismertették.
A lap beszámolója szerint Pántya József, az Építési és Közlekedései Minisztérium útépítési beruházások támogatásáért felelős helyettes államtitkára korábban egy váci lakossági fórumon elmondta, a korábbi kilenc lehetséges nyomvonal közül mára hármat tartottak meg. A forgalmi és környezeti vonatkozások figyelembevételével ezek közül választanak majd ki egyet a tervezési munkafolyamat végén. Az északi nyomvonalváltozatok között van olyan, amelyik Vác környékét is érintené, míg a déliek közül van, amelyik érintené a belvárost is, kikerülve a szentendrei-szigeti vízbázisok védőövezeteit. Ugyanis a hídfőt akár kialakíthatnák előnyösen a vár lábánál, majd az Alsó Gombás-patak mentén elérhetné a 2. számú főutat és annak igénybevételével az M2-es autóúti csomópontot.
Tiltakozik a baloldal a szakértők tervei ellen
A szakértők által előkészített nyomvonaltervek, valamint az ezekből legalkalmasabbnak vélt északi és déli nyomvonalváltozat közül Vác baloldaldali vezetése egyiket sem fogadta el, folyamatosan tiltakoznak ellene. Még úgy is, hogy a vízbázis védőövezetei okán a kötött hídhelyek miatt nincs egyéb olyan alternatíva, ami kedvezőbb lenne.
A Vác Online rámutatott, hogy Matkovich Ilona hivatalba lépése óta számos alakalommal fúrt már meg kormányzati beruházásokat. Első intézkedéseinek egyike volt, hogy gondolkodás nélkül visszadobott ötmilliárd forintot, ami már megvolt egy multifunkciós sport- és rendezvényközpontra. Emellett nem fogadták el a kormányzati színháztámogatást, továbbá pályázatok írásában sem jeleskednek, pedig az újabb és újabb fejlesztések a váciak életszínvonalát javítanák.
A valóság az, hogy a Dunakanyar kisebb települései közül némelyik több sikeres TOP Plusz pályázatot könyvelhet el, mint Matkovichék
– írták.
Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: Facebook