Pesti Srácok

Volt barátnőit akarja tanúnak az angyalföldi gyilkos

null

Eldöntheti az angyalföldi gyilkos sorsát az elmeorvosi vizsgálat – írja a Magyar Nemzet.

Amennyiben beszámíthatónak találják és a nyomozás megállapítja, hogy különös kegyetlenséggel, előre kitervelten ölte meg a múlt hónapban barátnőjét, M. Petrát, akár életfogytiglani fegyházat is kaphat. Ugyancsak sok mindent megmagyarázhat az elkövető személyiségfejlődésének feltérképezése, amit nagyban segíthet T. Róbert volt szeretőinek tanúkénti kihallgatása – közölte a Bors. Az eddigi adatok szerint T. Róbert azért ölte meg a barátnőjét, mert Petra leszólta a férfiasságát. A különös kegyetlenség pedig azért merülhet fel, mert a sértett férfi előbb fojtogatta, majd megszúrta és kalapáccsal betörte a nő koponyáját. A hirtelen felindulásból elkövetett emberölés 10–15 évvel büntethető, ám ha bebizonyosodik a különös kegyetlenség, 20–25 évet is fegyházban tölthet, mire feltételesen szabadlábra helyezhetik. A TV2-nek az ügyvédje azt is elárulta: már a gyilkos első kihallgatásán szóba került, hogyan tudná kifejezni azt, hogy sajnálja a történteket.

– magyarázta a védő, hogy eddig miért nem kért bocsánatot az áldozatok hozzátartozóitól.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.