Pesti Srácok

A békesség helyreállítását sürgeti a Magyarországi Református Egyház közössége a hódmezővásárhelyi iskola bezárása miatt

A békesség helyreállítását sürgeti a Magyarországi Református Egyház közössége a hódmezővásárhelyi iskola bezárása miatt

A Magyarországi Református Egyház Zsinata Elnökségi Tanácsának nyilatkozatot adott ki a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola ügyében, amelynek egyes tantermeit tanévkezdéskor a Márki-Zay Péter féle városvezetés lezárta. A Magyarországi Református Egyház közössége és vezetése szorgalmazza a jogsértő állapot megszüntetését, a tanulók neveléshez és oktatáshoz való alapvető jogának biztosítását és a békesség helyreállítását – áll közleményükben.

Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, a tanévnyitó előtti nap az önkormányzat munkatársai felfeszítették a tantermeket, és kicserélték a zárakat a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola által használt épületben, hogy kizárják azokból a diákokat és tanáraikat.

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa most egy közleményt adott ki, amelyben támogatják a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség iskolájának zavartalan működéséért folytatott jogos küzdelmét. Az egyházközség az általa fenntartott Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, illetve Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola részére igényelte Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város önkormányzatától azokat a nevelési és oktatási feladatai ellátását szolgáló ingatlanokat, amelyek a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján neki biztosítottak. Az önkormányzat döntésével nemcsak a közfeladatot szolgáló tulajdon átadását akadályozza, hanem a tanévkezdéstől a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola tanulócsoportjainak egy részét fizikailag is kizárta az épület használatából, annak ellenére, hogy a korábbi megállapodások alapján ott évek óta folyik tanítás.

Az önkormányzat egyházközséggel szembeni lépései elsősorban nem az intézményt fenntartó gyülekezetet vagy a Magyarországi Református Egyházat hozzák hátrányos helyzetbe, hanem az iskolában tanuló gyermekeket. Mind a tanulók neveléshez és oktatáshoz való alapvető joga, mind pedig a szülők szabad intézményválasztáshoz való joga csorbul. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan. A Magyarországi Református Egyház közössége és vezetése szorgalmazza a jogsértő állapot megszüntetését és a békesség helyreállítását.

PestiSracok facebook image

Az aláírók:

  • Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke
  • Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi alelnöke
  • Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke
  • Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
  • Molnár János, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, a Zsinat presbiteri elnöke
  • Dr. Nemes Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, a Zsinat presbiteri alelnök
  • Veres Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka
  • Dr. Molnár Pál, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.