Pesti Srácok

A hadsereget is be kell vonni, olyan méreteket öltött a bűnözés Svédországban

A hadsereget is be kell vonni, olyan méreteket öltött a bűnözés Svédországban

A svéd hadsereg hamarosan segíteni fogja a rendőrség munkáját a skandináv országot sújtó példátlan bűnözési hullám felszámolásában – jelentette be pénteken Ulf Kristersson svéd miniszterelnök.

A kormányfő hozzátette: a kabinet jövő csütörtökön terjeszti be javaslatait a fegyveres erők és a rendőrség együttműködésének módjáról. A fegyveres erők és a rendőrség vezetőivel tartott egyeztetést követően Kristersson azt mondta, "a rendőrség nem képes egyedül elvégezni az összes feladatot". Megjegyezte továbbá, hogy a svéd hadsereg, amely az ukrajnai háború miatt már most is készenlétet lát el, a hatályos törvényi kereteken belül leginkább bombákkal kapcsolatos szaktudással, helikopteres logisztikával és elemzésekkel támogathatná a rendőrök munkáját.

Noha Anders Thornberg országos rendőrfőkapitány korábbi, a nap folyamán tett nyilatkozatában leszögezte, hogy a fegyveres erők nem "közvetlenül" vesznek részt a rendvédelmi feladatok ellátásában, a hadsereg bármiféle bevonása a bűnüldözésbe nagyon szokatlan lépésnek minősül Svédországban, ahol csak szeptemberben 12 ember esett áldozatul az alvilági szervezetek háborújának. Tavaly több mint 60 ember halt meg lövöldözésekben, ami az eddigi legmagasabb adat Svédországban. Az idei év hasonlónak vagy még rosszabbnak ígérkezik az eddigi adatokat tekintve. A svéd kormányfő szerint szigorítani kell a törvényeket a szociálisan hátrányos helyzetű, a bevándorlónegyedekben élő tizenévesek bűnbandákba való beszervezésének megelőzése érdekében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Björn Larsson Rosvall

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.