Pesti Srácok

A Soros-szervezetek a szlovák politikai folyamatokra is nyomást gyakorolnak

null

Cikksorozatot indított a Tűzfalcsoport, hogy lerántsák a leplet arról, kik és milyen eszközökkel avatkoznak bele a szlovák politikai folyamatokba. Mint írják: Soros György már 1992-ben létrehozta alapítványát (Nyílt Társadalom Alapítványok Pozsony – OSFB) Szlovákia későbbi fővárosában.Az azóta eltelt időszak alatt az amerikai spekuláns korlátlan anyagi erőforrásai, illetve a kulcsfontosságú pozíciókba ültetett bizalmasai révén a szlovákiai politikai életet, az (ál)civilszférát és a sajtót is befolyása alá vonta - írja tényfeltáró írásában a Tűzfalcsoport. A blog azt is felidézi, hogy elég csak a Soroshoz számos ponton köthető ZuzanaČaputová jelenlegi államfő személyére; a szlovák (illetve helyi érintettségű) szervezetekhez 2016 és 2021 között érkező, közel 6,2 millió dollárra; vagy az OSF által több tízmillió dollárral támogatott Media DevelopmentInvestmentFund (MDIF) tulajdonszerzésére gondolni az ország második legnagyobb kiadóvállalatában.

A Soros-hálózat és a nemzetközi baloldal teljes befolyással rendelkezik a szlovák politikai folyamatokra címmel jelent meg a Tűzfalcsoport írása, melyben arról értekeznek, milyen tényezők játszanak szerepet a szeptember 30-i, előrehozott szlovák parlamenti választásokon, amely a közvélemény-kutatások eredményei alapján várhatóan a Robert Fico vezette antiglobalista, a migrációt, a genderpropagandát és az ukrajnai fegyverszállításokat elutasító Smer párt, valamint a szlovákiai magyar kisebbségek jogaival szembehelyezkedő ám ennek ellenére a Momentum és a hazai baloldali sajtó teljes támogatását élvező , a nyugati mainstream ideológiát feltétel nélkül implementáló Progresszív Szlovákia (PS) között fog eldőlni. A Tűzfalcsoport azt írja:

Felidézik:

PestiSracok facebook image

Majd azt is hozzáteszik, hogy Kiska-t Zuzana Čaputová követte az államfői székben, ám Szlovákia jelenlegi köztársasági elnökének – aki egyben a Progresszív Szlovákia nevű balliberális párt alapítója – múltja is szorosan összefonódik a spekulánssal és annak szervezeti hálójával:

- elvégezte az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) két tanfolyamát, amely szervezettel összefüggésben a Judicial Watch tárta fel, hogy Soros hálózatával együttműködve juttat pénzt szélsőbaloldali aktivista csoportoknak;
- több tanulmányt is megjelentett az OSF megbízásából;
- 16 éven keresztül volt a Nyílt Társadalom Alapítványok által támogatott VIA IURIS munkatársa.

A Tűzfalcsoport úgy véli, hogy a fenti tények ugyanakkor nem gátolták meg Čaputovát abban, hogy a közelmúltban rágalmazási pert indítson korábbi politikai családjának legerősebb kihívója, a Smer párt elnöke, Robert Ficó ellen, miután az többször is hangot adott azon véleményének, hogy az államfő Soros bizalmasa és külföldi érdekek kiszolgálója.

- emelik ki írásukban. Úgy vélik,

A támogatott szervezetek és projektek a teljesség igénye nélkül:

- Transparency International Slovakia: az állam polgári ellenőrzésének erősítése (2016. év - 153.752 dollár),korrupció kezelésével összefüggő feladatok (2018. év -134.980 dollár), átláthatósági hiányosságok és a korrupciós kockázatok kezelése (2020. év - 40 ezer dollár);
- Zuzana Čaputová köztársasági elnök szervezete, a VIA IURIS: az átláthatóság és elszámoltathatóság javításával összefüggő feladatok (2020. év - 70 ezer dollár);
- Nadacia Zastavme korupciu(Állítsuk meg a korrupciót Alapítvány): önkéntes és aktivista bázis bővítése, illetve megerősítése a Szlovákia különböző részein élő fiatalok közösségeinek bevonásával (2019. év - közel 70 ezer dollár);
- PILnet: az európai civil társadalom jogi és működési ellenállóképességének növelése, különös tekintettel Szlovákiára, Lengyelországra és Csehországra (2019. év- 225 ezer dollár);
- A leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek és interszexuálisok életének javítására létrejött Inakost: szociális bázis építése az LMBT civil szervezetek számára Szlovákiában (2018. év - közel 40 ezer dollár);
- a szlovák álcivil szféra egyik legmeghatározóbb szereplőjének számító Pontis Alapítvány: működési költségek, kapacitásépítés (2016. év - 120 ezer dollár), Független Újságírói Program (2018. év - 116.921 dollár).

A Tűzfalcsoport hangsúlyozza:

Tényfeltáró írásukban arra is kitérnek, hogy a hazai baloldal példátlan, antidemokratikus és törvényellenes működése következtében mostanra gyakorlatilag közismert tény, hogy a külföldi anyagi források nem csupán közvetlenül érkezhetnek meg a címzettekhez.

A cikksorozat első részéből kiderül, hogy ami a szlovák sajtó helyzetét illeti, az ország második legnagyobb kiadóvállalatában, a több mint 30 regionális és országos lap kiadásában, valamint több internetes hírportál működtetésében érdekelt „Petit Press Kiadóban” 2021-ben –a Penta pénzügyi csoport kivásárlásával – 34%-os tulajdonrészt szerzett a Nyílt Társadalom Alapítványok által hatalmas összegekkel támogatott (2016 és 2019 között közel 21.5 millió dollár, átszámítva megközelítőleg 8 milliárd forint) Media Development Investment Fund (MDIF). A Petit Press Kiadóhoz tartozik a magát „függetlenként” determináló SME nevű szlovák napilap és internetes hírportál is, amely nemrég a „pártatlanság jegyében” készített interjút Fedor Blaščák-kal, a szlovákiai OSF jelenlegi igazgatójával, aki a Smer párt Sorossal szembeni kritikáira reagálva úgy fogalmazott, hogy az amerikai milliárdos „állami kitüntetést érdemel”, hiszen „hatalmas dolgokat tett a szlovák demokráciáért.

A Tűzfalcsoport oldalán közzétett cikkből az is kiderül, miért váltottak ki felháborodást a Momentum EP-képviselőjének gondolatai a külhoni és a hazai konzervatív közösség részéről és kik vették védelmükbe Donáthot, amelyhez a magyar baloldali sajtó is asszisztált. A teljes írást ide kattintva olvashatják el.

Forrás: Tűzfalcsoport

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.