Pesti Srácok

A televízióban és a YouTube-on is közvetítik Donald Trump perét

null

Nagy érdeklődésnek örvend Donald Trump volt elnök pere, ezért a televízióban és a YouTube-on is élőben fogják közvetíteni – mondta el Scott McAfee, a Fulton megyei legfelsőbb bíróság bírája. A volt amerikai elnök a között a 19 ember között van, akik a vád szerint bűnszervezetben próbálták megváltoztatni a 2020-as elnökválasztás eredményét.

A vádlottakat jövő szerdára idézték be a bíróságra a Georgia állambeli Atlantában. Trump, aki összesen 13 váddal, köztük zsarolással néz szembe, és múlt héten személyesen jelentkezett az atlantai Fulton megyei börtönben, többször is tagadta, hogy bármi rosszat tett volna, és az ügyet politikai indíttatásúnak minősítette. Egy csütörtökön benyújtott bírósági dokumentum szerint a volt amerikai elnök azt mondta, teljes mértékben tisztában van a vádak természetével és a maga jogaival, ezért önként és szabadon lemond róla, hogy jelen legyen a vádirat ismertetésénél, illetve hogy azt nyílt tárgyaláson olvassák fel neki – ellentétben a három korábbi vádemeléssel, amelyeken személyesen is részt vett.

A hét elején az ügy három másik vádlott-társa is ártatlannak vallotta magát, köztük Ray Stallings Smith és Sidney Powell volt Trump-ügyvédek, valamint Trevian Kutti, a hírességek korábbi publicistája. Rudy Giuliani korábbi New York-i polgármester és Trump egykori ügyvédje szintén azt tervezi, hogy lemond a fultoni vád alá helyezéséről, és ártatlannak vallja magát – közölte csütörtökön szóvivője, Ted Goodman.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.