Pesti Srácok

Az atlétikai világbajnokság egyik legnagyobb nyertese a magyar turizmus

Az atlétikai világbajnokság egyik legnagyobb nyertese a magyar turizmus

Minden előzetes várakozást felülmúltak az augusztus 19. és 27. között Budapesten megrendezett atlétikai világbajnokság turisztikai eredményei – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a verseny ideje alatt több mint 170 ezer vendég majd 460 ezer vendégéjszakát töltött el a fővárosban. A világ harmadik legnagyobb sporteseményének számító rendezvény ideje alatt a szállások jelentős része megtelt, a szállodák szobakapacitás-kihasználtsága átlagosan 80 százalék feletti volt a világbajnokság napjaiban. A szállodai vendégéjszakák 71 százalékát a 4 és 5 csillagos hotelekben töltötték a turisták. A kiemelkedő érdeklődés hatására a szálláshelyi bevételek 2022 azonos időszakához képest több mint a kétszeresükre nőttek.

Kiemelték, hogy a világ szinte minden tájáról érkeztek versenyzők és turisták az atlétikai világbajnokság alatt Magyarországra. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint ez idő alatt mintegy 200 országból utaztak a budapesti szálláshelyekre; a vendégéjszakák 85 százalékát a külföldi turisták adták. Tavalyhoz képest csaknem 38 százalékkal érkezett több külföldi látogató ezekben a napokban. Szinte minden kontinensről jöttek érdeklődők, azonban a legtöbben a legnagyobb küldőpiacokról utaztak Budapestre: az összes külföldi vendégéjszaka közel 9 százalékát a britek, 9 százalékát a németek, 8 százalékát pedig az olasz vendégek foglalták le, de szép számmal fogadtak amerikai, izraeli, spanyol, lengyel és francia utazókat is a szálláshelyek. Emellett a világverseny a hazai turistákat is a fővárosba csábította: 2022-höz képest a belföldi vendégéjszakák száma 22 százalékkal nőtt a verseny ideje alatt.

Arra is kitértek, hogy a forgalom több mint felének a szállodák örülhettek, de nem panaszkodhattak a főváros magán- és egyéb szálláshelyei sem, a vendégéjszakák 34 százalékát ők könyvelhették el. A kiugró nemzetközi érdeklődés a szállodák forgalmát 32 százalékkal, a magánszállásokét 44 százalékkal emelte meg a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az NTAK adatai alapján látható, hogy a világverseny kilenc napja alatt a budapesti szállodák közel teltházzal üzemeltek, a négycsillagos egységekben például a foglaltság elérte a 83 százalékot. Az öt- és négycsillagos házak kihasználtsága pedig a fővárosban 10, illetve 18 százalékponttal múlta felül a tavalyi értékeket.

PestiSracok facebook image

A közlemény idézte Horváth Pétert, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a sikeres vb-rendezés egyúttal újabb kiváló referencia Magyarországnak, ami további világversenyek elnyeréséhez segíthet hozzá. A rendezvényipar leggyorsabban növekvő szegmense a sport. Ezen a piacon Magyarország kiváló esélyekkel tekinthet a következő évekre. Ezt azért is fontos szem előtt tartani, mert a sportesemények látogatói jellemzően hosszabb időt töltenek, többet költenek, és minőségi szolgáltatásokat vesznek igénybe.

– hangsúlyozta az MTÜ vezérigazgatója. A nagy presztízsű világverseny alatt a szállodai szobák még a főszezonban megszokotthoz képest is magasabb árakon keltek el. A vb-t megelőző héthez képest csaknem 15 százalékkal nőtt az átlagos szállodai szobaár a fővárosban. Mindez azt eredményezte, hogy a világbajnokság idején megduplázódtak a szálláshelyi bevételek az előző év azonos időszakához képest, így szinte elérték a 14 milliárd forintot, ami reálértéken is 73 százalékos növekedés – olvasható az MTÜ közleményében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.