Pesti Srácok

Az osztrák külügyminiszter is kiállt a magyar uniós elnökség mellett

null

Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter az APA osztrák hírügynökségnek adott szerdai interjújában jelezte: nem ért egyet azokkal a törekvésekkel, amelyek megvonnák Magyarországtól az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.

Schallenberg populista megközelítésnek nevezte ezeket a kísérleteket. Hozzátette: bár egyebek között Orbán Viktor magyar miniszterelnök EU-ellenes hozzáállása miatt jogosak az aggodalmak, az elnökség teszt lehet Magyarország számára.

– magyarázta Schallenberg.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Az osztrák diplomácia vezetője ebben tanulási lehetőséget lát, míg a kizárásra irányuló populista követelésnek szerinte egyáltalán nem lenne hatása, és inkább "csak egyik vagy másik szereplő egójának kielégítésére szolgálna". A külügyminiszter elismerte: sokrétű kihívásokkal szembesülnek Magyarország esetében, ezért arra van szükség, hogy egyenesen beszéljenek a magyar politikusokkal.

– hangsúlyozta.

– fűzte hozzá.

Az interjúban Alexander Schallenberg egyéb aktuálpolitikai témákról is beszélt, köztük a klímatüntetésekről. A külügyminiszter jelezte: nem támogatja a szélsőséges akciókat, köztük a ragasztós tiltakozásokat. Az osztrák politikus szerint a radikális eszközökhöz folyamodó klímaaktivisták nem tesznek jót a saját ügyüknek. Jogászi végzettségére hivatkozva rámutatott: "a cél nem szentesíti az eszközöket", senki sem áll a törvények felett, ezért helyes, ha megfelelő intézkedéseket hoznak az ilyen esetekben. Az Osztrák Néppárt – amelynek Schallenberg is politikusa – a jövőben szigorítana a hasonló akciók résztvevőire kiszabható büntetéseken. A külügyminiszter kiemelte: a klímaváltozás fontos kérdés, de az intézkedésekkel nem veszélyeztethetik az ipari alapokat, mert azzal a társadalom biztonságát és stabilitását is kockáztatják.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Ajánljuk még