Pesti Srácok

Barátnőjét prostitúcióra kényszerítő férfit vett őrizetbe a rendőrség

null

Zsarolás, kitartottság, kapcsolati erőszak, könnyű testi sértés és személyi szabadság megsértése gyanúja miatt folytat eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 27 éves helyi férfival szemben – közölte pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Azt írták, hogy a gyanúsított – keddi elfogásáig – Kazincbarcika, Veres dűlőben több ott élőt megfenyegetett, bántalmazott, továbbá prostitúcióra kényszerítette az akkor még 17 éves barátnőjét, akit bántalmazott, illetve személyi szabadságában korlátozta. A férfi barátnője családját is terror alatt tartotta. A családot először fenyegetésekkel arra kényszerítette, hogy eredeti lakhelyüket feladva költözzenek egy rosszabb állapotú házba, majd ő az otthonukba költözött. Ezt követően a gyanúsított a családot egy másik, még rosszabb állapotú ingatlanba "költöztette", sőt, a romos házért még bérleti díjat is felszámolt. Mindezeken túlmenően az őrizetbe vett férfi a Veres dűlőben élőket félelemben tartotta, és másokat is bántalmazott. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatására is – olvasható a police.hu-n.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.