Pesti Srácok

Ferencz Orsolya: Az LMP elvenné a fejlődés és jólét lehetőségét magyarok millióitól

null

Sajnos úgy fest, az LMP tudatosan választja azt a káros, a magyarországi baloldalra jellemző politikai utat, amely riogatásra és a tények elferdítésére épít, most éppen az akkumulátorgyárak tekintetében –reagált Ferencz Orsolya Ungár Péter kongresszusi beszédére. A kormánypárti politikus szerint a baloldali párt a beruházások és magas hozzáadott értéket előállító ipar nélkül elvenné a fejlődés és a jólét lehetőségét magyarok millióitól, családok tízezreinek munkahelyeit sodorná veszélybe pusztán önös, rövid távú politikai érdekei miatt.

Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos szerint az LMP kihagyná Magyarországot a világban lezajló ipari forradalomból, ezzel súlyos károkat okozna a magyar embereknek. Ferencz Orsolya emlékeztetett arra, hogy a magyarországi baloldal miképpen terjesztett valótlanságokat a koronavírus-járvány alatt a Covid-vakcinákról. A baloldali politikusok részéről szégyenteljes tett volt becsapni a járványtól és vírustól az egészségüket féltő magyar embereket. Most ugyanilyen felelőtlenség riogatni és álhíreket terjeszteni a hazai ipari beruházások vonatkozásában az LMP részéről – hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

Ferencz Orsolya az ellenzék akkumulátorgyártás-ellenessége kapcsán emlékeztetett: Németország tudatosan törekszik arra, hogy Európa elsőszámú akkumulátorgyártó nagyhatalma legyen. Ráadásul mindezt a német zöldek erőteljes támogatása mellett teszi.

PestiSracok facebook image

-jegyezte meg.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.