Pesti Srácok

Giorgia Meloni: az olasz baloldal ünnepel, ha az országnak nem megy jól

Giorgia Meloni: az olasz baloldal ünnepel, ha az országnak nem megy jól

Az olaszok érdekeinek védelmét nevezte kormánya első számú feladatának Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, aki pártja, az Olasz Testvérek (FdI) választások utáni első nemzeti gyűlésén összegezte a jobboldali kormány eredményeit Rómában kedden.

Meloni kijelentette, az utóbbi egy évben az általa vezetett kormány

Meloni példaként említette a kormány főbb intézkedéseit, köztük a börtönbüntetések szigorítását, a szervezett bűnözés elleni fellépés erősítését, a kábítószer-birtoklást és a fiatalkori bűnözést szigorító intézkedéseket, a bankok extraprofitjára kivetett adót, melyeket a baloldal mind ellenzett.

PestiSracok facebook image

- mondta Meloni. Megjegyezte, a labdarúgó világbajnokságon rúgott gólként ünneplik, és a balkonokon pezsgőt bontanak, ha a jobboldali kormány idején csökken az olasz GDP.

Még több támadás jön majd

Az FdI több mint 25 százalékkal nyerte a tavaly szeptember 25-i parlamenti választásokat, és szövetségeseivel, a Matteo Salvini vezette Ligával és az akkor Silvio Berlusconi irányította Hajrá, Olaszországgal (FI) alakított kormányt. Meloni és miniszterei október 22-én tették le esküjüket.

- magyarázta Meloni.

A kormányfő azt hangoztatta, hogy az ellenzék és a sajtó egy része a családját érintő sárdobálástól sem riadt vissza. Úgy vélte, a támadásoknak bumeránghatása lett, mivel lejáratás helyett alátámasztották, hogy "olyan ember vagyok, akinek mondtam magam".

Gazdasági erősítésben az ország

Meloni szerint az olasz gazdaság nem omlott össze, ellenkezőleg, a jobboldal menti meg; a növekedési előrejelzések meghaladják az európai átlagot.

- fejtette ki a miniszterelnök.

Meloni előlegezte, hogy 2024-ben el akarják indítani az elnöki köztársaság bevezetését előkészítő alkotmányos reformot, valamint adó- és igazságügyi reformot terveznek. Emlékeztetett, hogy jövőre Róma veszi át a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7-csoport vezetését. Kiemelte, hogy az ország külpolitikája nem függetleníthető a belpolitikától, és kormánya szembe kíván nézni a migráció évtizedek óta megoldatlan kérdésével.

- jelentette ki Giorgia Meloni.

Nem baj, ha most nem olyan népszerű

Giorgia Meloni azt mondta, tudja, hogy akik egy éve őrá szavaztak, azonnali eredményeket vártak, de vállalja támogatottsága rövid távú gyengülését, ha tiszavirág életű megoldások vagy propagandaszagú válaszok helyett szerkezeti megoldásokat tud majd felmutatni.

Az AdnKronos hírügynökség által kedden közölt felmérés szerint az FdI vezeti továbbra is a pártok népszerűségi listáját, támogatottsága 28,5 százalékos. A legnagyobb ellenzéki erő, baloldali Demokrata Párt (PD) 19,7 százalékon áll. Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) 17,4 százalékos népszerűséggel rendelkezik, a Liga 9,6 százalékot, a Hajrá Olaszország 6,4 százalékot kapna, ha most tartanák a választásokat.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.