Pesti Srácok

Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel látják el a jövőben a Magyar Honvédséget

null

Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki a honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten – írja közleményében a Honvédelmi Minisztérium.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: ha a NATO és Európa hiteles elrettentő erőt akar felépíteni, egy sor rendkívül komoly és összetett kihívásra kell sikeres választ adnia. Kiemelte: együtt kell működnie az állami intézeteknek és ügynökségeknek, a védelmi iparnak – a hadmérnököktől a végfelhasználó katonákig – a magánszférával és a tudományos világgal az informatikától a jövőkutatásig.

Korszerű hadsereget hoznak létre

A miniszter emlékeztetett, hogy az évekkel ezelőtt megkezdett haderőfejlesztés kereteiben komoly munka folyik Magyarországon: a posztkommunizmus lecsúszása után meg kellett újítani, és a XXI. század kihívásaihoz kellett igazítani a honvédelem teljes rendszerét. Ennek eredményeképpen olyan, korszerű hadsereg jön létre, amely a NATO aktív tagjaként a korábbinál sokkal jobb színvonalon tudja elvégezni a szövetség védelmi munkájából rá eső részt.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

– mutatott rá. Szalay-Bobrovniczky Kristóf megjegyezte: ez ugyanakkor csak a szövetségeseinkkel való szoros együttműködés révén valósulhat meg. A NATO Innovációs Alap és a NATO DIANA (NATO Észak-Atlanti Védelmi Innovációs Akcelerátor) kötelékein belül elvégzett munkának köszönhetően pedig új távlatok nyílnak meg a magyar védelmi ipar előtt. Ez teszi lehetővé, hogy Magyarország a békéhez szükséges erőt a XXI. században is fel tudja mutatni, egyúttal hozzájáruljon Európa gazdaságához is. A miniszter emlékeztetett: Magyarország egyike a NATO DIANA és a NIF alapítóinak. Kiemelte: büszkeségre ad okot, hogy Magyarország is nagy horderejű lehetőségeket ad hozzá a szövetség erőfeszítéseihez.

A NATO DIANA igazgatótanácsának elnökhelyettesévé Dr. Porkoláb Imre dandártábornokot, védelmi innovációért felelős miniszteri biztost választotta a testület, de a miniszter a magyar részvételre példaként említette a zalaegerszegi ZalaZone tesztpályát, illetve azt is, hogy több, a kiberhadviselés, a biotechnológia, a lézertechnológia és az XR-technológia területén dolgozó projektet sikerült bekapcsolni a közös munkába.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még