Pesti Srácok

Mária Terézia nevét veszi fel az egykori Petőfi laktanya

null

„A 32. Gyalogezredet 1741-ben megalapító Mária Terézia királynő nevét veszi fel az egykori Petőfi Sándor laktanya”– jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az átnevezési ünnepségén. Hozzátette: a haderőfejlesztés eszközbeszerzései és szervezeti átalakításai nagyon fontosak, amikor a szomszédságban háború dúl, és „fel kell készülnünk arra, hogy minden áron és bármilyen körülmények között ezt a háborút Magyarország határain kívül tartsuk”. Ugyanakkor – emelte ki – a hadsereg ereje a katonák lelkében van, ezért fontos, hogyan tekint magára a mai katona, mit tekint múltjának és hagyományának.

A miniszter elmondta: azt szeretné, ha a magyar katona úgy tekintene magára, mint egy nagyszerű katonai erények és hősi tettek láncszeméből szőtt hosszú folyamat mostani szeme, amely felelősséget visel a következő nemzedékek láncszemeiért is.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (b3), valamint Bartha László ezredes, az MH Katonai Rendészeti Központ parancsnoka (b), Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar fõnöke (b2) és Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyõrség Dandár parancsnoka (j) a budapesti Petõfi Sándor laktanya átnevezési ünnepségén 2023. szeptember 11-én. A vitéz Szurmay Sándor Helyõrség Dandár laktanyája a dandár kötelékébe tartozó 32. Testõrezredet alapító Mária Terézia királynõ nevét veszi fel. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Jelezte: a katonai gyökerek sok száz évre nyúlnak vissza, a magyar hadseregnek azonban most célzottan kell visszahoznia a hosszú és dicső magyar katonai hagyományokat, mert egy ránk oktrojált politikai rendszer a hadsereget teljesen leválasztotta a társadalomról és sok száz éves katonai múltunkról.

PestiSracok facebook image

A miniszter emlékeztetett: Mária Terézia királynő alapította 1741-ben azt a – döntően magyarokból álló – gyalogezredet, amely a 32. hadrendi számot viselte. Jelenleg a vitéz Szurmay Sándor Helyőrség Dandár kötelékébe tartozó testőrezred viseli a 32-es számot, így most a laktanya felveszi a 32-esek alapítójának nevét, kapcsolódva a magyar katonai hagyományokhoz.

– tette hozzá.

A miniszter rámutatott: a laktanya átnevezése egy folyamat része, hiszen az elmúlt időszakban több alakulat és laktanya kapott új nevet. Hozzátette: azzal, hogy Mária Terézia királynőről nevezték el a laktanyát, üzennek “minden anyának és feleségnek” is, akik ma is azzal a féltő szeretettel engedik a haza védelmére gyermeküket, férjüket, ahogy azt Mária Terézia annak idején a testőreivel és a katonáival tette. Szükségünk van erre a féltő és gondoskodó szeretetre a haza védelméhez – hangoztatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Az ünnepségen a miniszter Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével és Mudra József ezredessel, a dandár parancsnokával közösen leplezte le a laktanya új nevét hirdető táblát a Budaörsi úti főbejáratnál.

Forrás: hirado.hu/ Képek: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.