Pesti Srácok

Megsértette Zelenszkij a lengyeleket, ezért a bizalom újjáépítésére van szükség

Megsértette Zelenszkij a lengyeleket, ezért a bizalom újjáépítésére van szükség

Varsó bízik Ukrajna győzelmében, de az ukrán politikusok sértő kijelentései után szükség van a Kijev iránti bizalom újjáépítésére – írta Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter csütörtök este, a közösségi médiában.

A lengyel diplomácia vezetője az ukrán gabonaügy kapcsán Varsó és Kijev között fennálló nézeteltérésekre reagált az X közösségi felületen. Rendkívül sértőnek nevezte a lengyel társadalom számára azt, hogy egyes ukrán politikusok az utóbbi napokban Oroszországhoz hasonlították Lengyelországot. A tárcavezető bejegyzésében nem említett semmilyen konkrét kijelentést. Lengyelországban felháborodást váltott ki, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden, az ENSZ-közgyűlés 78. ülésszakán úgy fogalmazott: az ukrán gabonabehozatalt tiltó országok "szolidaritást színlelnek", de "valójában segítik előkészíteni a színpadot egy moszkvai színész számára". Rau leszögezte: azok a lengyelek, akik az ukrajnai háború kitörése után "spontán módon vendégül látták az ukrán menekülteket", ma azon töprengenek, "hogyan lehet a lengyeleket az oroszokkal egy sorba állítani, mint olyanokat, akik az ukránokat bántják". Felidézte: Lengyelország és Ukrajna évszázadok óta az orosz imperializmus áldozata volt. Az ukrán menekülteknek 2022 februárja után nyújtott segítség pedig "a szinte minden lengyel családban megnyilvánuló megértés, együttérzés és rokonszenv" miatt volt lehetséges.

– húzta alá Rau.

PestiSracok facebook image

– írta. Egyúttal figyelmeztetett: Lengyelország nem engedi, hogy a kétoldalú kapcsolatokkal valaki magánvagyonok, valamint Lengyelország és Ukrajna iránt ellenséges külföldi érdekek nevében kalmárkodjon. Rau szerint óriási munkára lesz szükség, hogy újjáépítsék a lengyel közvélemény bizalmát az ukrán kormányzat jóakaratában.

Továbbra is támogatják Ukrajnát

A lengyel–ukrán viszonyról csütörtök este Marcin Przydacz, az államfői hivatal külügyi államtitkára is nyilatkozott a PAP hírügynökségnek. Megerősítette Andrzej Duda elnök egy tévéinterjúban aznap kifejezett álláspontját, miszerint Lengyelország nem adhatja át Ukrajnának saját készleteiből a legkorszerűbb hadfelszerelést.

– fogalmazott Przydacz. Mateusz Morawiecki miniszterelnök szerdán egy interjúban elmondta: Lengyelország jelenleg nem szállít hadfelszerelést Ukrajnának, mert saját hadseregét szereli fel a legkorszerűbb fegyverekkel. Ezt több média úgy értelmezte, hogy Varsó nem szállít többé fegyvert Ukrajnának.

– kommentálta a sajtóvisszhangot Przydacz. Aláhúzta: biztonságpolitikai tekintetben Varsó támogatta Ukrajnát, "és támogatja most is saját biztonsága, valamint a térség egészének biztonsága (...) érdekében".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-PAP/Radek Pietruszka

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.